Előzetes letartóztatása óta nem beszél a külföldi bankszámlákon tartott pénzeiről a volt szocialista politikus. Az ügyészség 2–8 évig terjedő, letöltendő börtönt kér Simon Gáborra. „Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, 8 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás vétségével vádoljuk” – mondta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze.
Az MSZP volt elnökhelyettesét többek között azzal vádolják, hogy a politikusi pályafutása alatt alatt befolyó 267 milliós bevétele után nem adózott, és fel sem tüntette a vagyonnyilatkozatában. „A személyi jövedelemadó és az egészségügyi hozzájárulás bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget. Ezt elmulasztotta, így a költségvetésnek 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott” – tette hozzá a főügyész.
A Magyar Nemzet 2014-ben arról írt, hogy a szocialista politikus 240 millió forintnyi összeget tart külföldi bankszámlán. A főügyészség az eljárás megkezdése óta nem kapott érdemi információt az osztrák és svájci pénzintézetektől.
A pénz forrása továbbra is ismeretlen. Az ügyészség arra sem talált bizonyítékot, hogy kenőpénzként kapta az eltitkolt összegeket. „A vagyonkutatás eredménye nem igazolta, hogy ingatlan- vagy cégeladásból származó vagyon lett volna, vagy pedig olyan megtakarításból, amely máshol már megjelent” – mondta Keresztes Imre.
Az ügyészség vizsgálta azt, is milyen kapcsolatban állt Simon a rejtélyes körülmények között meghalt Welsz Tamással. A vállalkozó irodájában ugyanis találtak utalást a politikus számláin tartott pénzekről. „Ha nem is bizonyíték, de a pénz eredetére vonatkozó legenda egy részletes tervet tartalmaz, hogyan lehetne ennek a pénzösszegnek az eredetét igazolni. Ennek a végrehajtását a viszonylag gyorsan végrehajtott házkutatások megakadályozták” – zárta mondandóját a főügyész.
A volt képviselő védője azt mondta a Hír TV-nek, hogy az ügyben folyamatban lévő adóhatósági vizsgálat eredménye döntően befolyásolhatja a büntetőeljárást. „Hacsak tartalmilag nézem, és nem az eljárás jogi határidők szempontjából a költségvetési csalás vonatkozásában, illetve a költségvetési csalás vonatkozásában, a tényállás nyomozati szinten nincs felderítve. Egy csomó olyan szál van, amelynek nem mentek utána, a keletkezett iratok pedig nem alkalmasak egy megalapozott vádemelésre ebben a körben” – mondta Nagy István.
Simon Gábor bécsi számlájával szabadon rendelkezik, miután tavaly októberben 128 millió forintnyi adóhátralékot utalt át az államnak.