2019. augusztus 18.,
vasárnap, Ilona napja

A gyakorlatban is kiderült, sorvezetőt kaptak a kormánypárti politikusok

Hír TV

2018. február 16., péntek 17:34, frissítve: péntek 19:16

A fideszeseknek a pártközpont adott útmutatást, hogyan szajkózzák azt, hogy az OLAF-jelentés „brüsszeli kampányjelentés”, a cég pedig nem is a miniszterelnök vejéé.

„Előrántják a hódmezővásárhelyi 2009-es, lassan tízéves közvilágítási ügyet, ez nyilvánvaló, hogy összefüggésben van azzal, hogy Magyarországon április 8-án választások lesznek” – fogalmazott Lázár János kancelláriaminiszter csütörtöki Kormányinfóján.

„Szomorúak vagyunk amiatt, hogyha az a látszat keletkezik, hogy független EU-s hivatalok választási kampányba akarnak beavatkozni” – mondta egy nappal korábban Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője.

„Az Elios-jelentés, az egy brüsszeli kampányjelentés. […] Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba” – reagált egy újságírói kérdésre már pénteken a KDNP-s Hollik István országgyűlési képviselő.

A kezdeti bizonytalankodás után nagy lett az összhang a kormányzati kommunikációban Elios-ügyben. A Magyar Nemzet értesülései szerint a kormánypárti politikusok Gulyás Gergelytől, a Fidesz frakcióvezetőjétől levélben kaptak utasításokat arra, hogyan válaszoljanak az újságíróknak, ha a miniszterelnök vejét érintő csalásgyanús ügyről kérdezik őket.

Brüsszel, választások, Simicska. A lap szerint a kormánypártok ezekkel a témákkal terelnék el a figyelmet arról, hogy Tiborcz István is érintett. Hollik István nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy kaptak volna ilyen utasításokat. Majd elkezdte felmondani a tételmondatokat.

„2014-ben is ugyanígy, a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már az OLAF kivizsgálta, milyen véletlen, hogy pont a magyar országgyűlési választások előtt megismétlik a vádaskodásokat. Orbán Viktort akarják vele támadni” – tette hozzá.

Az MSZP szerint kommunikációs sorvezető helyett Orbán Viktornak a parlament előtt kellene vallomást tennie a családjáig érő botrány miatt. „Orbán Viktor most azt várja el az embereitől, hogy a nyilvánosság előtt hazudjanak és álljanak ki a családjáig érő bűnszervezet mellett. Aki ennek tudatában védelmébe veszi, az egyértelműen közösséget vállal a bűnszervezettel. Orbánnak nem egy sorvezetőnek nevezett hazugsággyűjteményt kell küldenie a képviselőinek, hanem a teljes OLAF-jelentést kellene nyilvánosságra hoznia, és a parlament nyilvánossága előtt kellene vallomást tennie. Az újabb hazugságokkal való bűnpártolás nem más, mint egy reménytelen helyzetben lévő párt kétségbeesett próbálkozása” – mondta Harangozó Tamás országgyűlési képviselő.

 A fideszesek legutóbb januárban kaptak kommunikációs sorvezetőt, akkor azt magyarázták el pontról pontra a kormánypárti politikusoknak, hogy hogyan reagáljanak, ha felvetik nekik, hogy tavaly 1300 menekültet fogadott be Magyarország.