2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:10

Új budapesti kórház: még nincs válasz, hol és mennyiből

2015. augusztus 20., csütörtök 17:43, frissítve: csütörtök 17:56

Elismerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy októberrel megszűnik az aktív ellátás az újpesti Károlyi Kórházban – a legtöbb osztálya átkerül a Honvédkórházba. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára ugyanakkor még mindig nem tudja megmondani, hogy hol és miből épül majd meg az új budapesti kórház, amelyre még februárban tett javaslatot a Fidesz frakciója. A tervezési munkákra viszont már elkülönítettek egymilliárd forintot a jövő évi költségvetésből.

„A budapesti képviselők javaslatára döntöttünk arról, hogy Budapesten egy új nagy kórház építésére van szükség” – még februárban jelentette be Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, hogy új kórházat építenének Budapesten. Akkor a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat teremtse elő és döntsön az új intézmény helyszínéről, valamint az építkezés ütemezéséről is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, azért van szükség az új kórházra, mert az EU-s támogatásokból eddig elsősorban a vidéki egészségügyi intézmények részesültek, így fontos, hogy a fővárosban is létrejöjjön egy korszerű ellátóközpont.

„Elsősorban vidéki intézmények vehetik igénybe az európai uniós támogatásokat, ezért fontos, hogy a kormány ezt a kialakult különbséget igyekezzen pótolni, ezért döntött úgy, hogy támogatja a budapesti új kórház építését, hiszen vidéken az elmúlt időszakban ebből az 500 milliárd forintból és a további hozzáadott forrásokból nagyobb arányú fejlesztések valósultak meg arányosan is, mint Budapesten. Éppen ezért olyan intézményt szeretne a kormány és a Fidesz–KDNP létrehozni, amelyik egy komplex, sokszakmás sürgősségi ellátásra is alkalmas intézmény, egy telephelyen működik és az év minden napján működik” – mondta a kereszténydemokrata politikus.

Rétvári Bence bejelentette, hogy a tervezési folyamatokra egymilliárd forintot különítettek el a jövő évi költségvetésből. Arra a kérdésre azonban, hogy végül mennyi pénzből és hol épülhet majd fel az új budapesti kórház, sem a parlamenti államtitkár, sem az illetékes helyettes államtitkár nem tudott pontos választ adni. „Elsősorban Budára tervezhető, de azon belül több olyan helyszín látszik alkalmasnak, amelynek a döntési mechanizmusának még az elején vagyunk, a felmérési szakaszban” – közölte Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működéséért felelős helyettes államtitkár.

Az viszont eldőlt, hogy szinte teljesen bezárják az újpesti Károlyi Sándor Kórházat. Októbertől már megszűnik itt az aktív ellátás, a feladatköröket a Honvédkórház veszi át. „Az Állami Ellátó Központ és a Honvédkórház között jött létre ez a megállapodás, aminek keretében a Károlyi Kórház aktív ellátási funkciója a Honvédkórházhoz kerül át október elsejei határnappal, ami azt fogja jelenteni, hogy egy olyan ellátási forma alakul ki átmenetileg, ami nem egyik napról a másikra fogja jelenteni azt, hogy az aktív ellátás eltűnik a Károlyi Kórházból, hanem azt jelenti, hogy egy folyamatos átmenettel a Honvédkórház veszi át ezt a funkciót” – tette hozzá Mészáros János.

Az újpesti intézményben csak a krónikus és a rehabilitációs részlegek maradnak. Emiatt Újpest fideszes polgármestere Facebook-oldalán bírálta a minisztériumot, Wintermantel Zsolt azt írta, az önkormányzat semmilyen döntésről nem kapott hivatalos tájékoztatást, de elvárja a mindenkori egészségügyi kormányzattól, hogy az újpestiek kórházi ellátása folyamatosan biztosított legyen.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!