2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Kormányinfó

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 11:40

Tram-train: a városszéliek legfeljebb elsuhanni látják majd

Hír TV

2018. január 20., szombat 15:47, frissítve: szombat 19:35

Nem fog megállni a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő, új villamos a kishomoki városrészben, hiába gyűjtöttek aláírást az ott lakók. A már 80 milliárd forintra tervezett beruházás Lázár János kancelláriaminiszter, a helyi közéletet most is irányító volt polgármester kiemelt figyelmét élvezi. A helyiek a buszjáratok tervezett ritkítása miatt aggódnak.

PR-videók sorozata látható Hódmezővásárhely YouTube-csatornáján. Szerepel bennük a tanuló, a vállalkozó és az újságíró. Valamint a városvezetésért induló fideszes alpolgármester, aki a felvételen úgy fogalmaz: „A tram-train azért jelentős beruházás, mert az országban elsőként épül ilyen.”

Hamarosan ugyanis villamossal utazhat a polgár Hódmezővásárhelyről Szegedre. A tram-train típus lényege, hogy dízel- és villanyüzemmódban egyaránt képes közlekedni. Egyelőre azonban még villamossínek sincsenek Vásárhelyen.

A belvárost jól körbejárja majd az itthon még szokatlan hibrid, ám a város szélén legfeljebb elsuhanni látják majd. A kishomokiak egyenesen a sínpár mellett laknak, megállóra azonban nem számíthatnak.

„Bemegy az Ady Endre utcába, utána a Bajcsyn visszamegy. És a tabáni, a béketelepi, az újvárosi? Vagy csak bemegyünk a városba, kerül egyet? A többiekre is gondolni kéne, a többi vásárhelyi népre. Pedig a sínek itt futnak, alig pár méterre a kertvárosi negyedtől” – panaszkodott egy helybéli férfi a Látótérnek.

„A tram-train itt halad keresztül, ezen a városrészen, kettészelve Kishomokot, és kértünk ide megállót. Gyűjtöttünk aláírást, 800 fő körül írták alá, 700 család lakik itt. […] Egy ilyen gigantikus beruházásnál, ami 80 milliárd forintba fog kerülni, vagy nem tudjuk mennyibe, nem vettek figyelembe ilyesmit” – emelte ki Kisné Vörös Judit helyi lakos.

A polgármester-választáson induló Márki-Zay Péter szerint a buszjáratok ritkítása kockázatos lenne. „A számításokban úgy vették figyelembe tudomásom szerint, hogy a buszjáratok jelentős része megszűnik. Természetesen azoknak, akik a nyomvonal mellett vagy mentén élnek, és akiknek fontos az akár Hódmezővásárhelyre, akár Szegedre való bejutás, ott, ahol nem áll meg az új tram-train, mindenképpen szükségük lesz az autóbuszjáratokra” – emelte ki.

A hódmezővásárhelyi tram-train 2017 elején becsült büdzséje még 23 milliárd forint volt. Egy augusztusi kormányhatározatban viszont több mint 50 milliárdra kúszott, szeptemberre pedig már 74 milliárd körülire szaladt büdzsé.

„A cél először az, hogy minél olcsóbbnak mutassák ki, ezzel meggyőzzék a közvéleményt meg a döntéshozókat arról, hogy érdemes megépíteni, tehát valószínű, hogy irreálisan alacsonyra becslik. Később persze kiderül, hogy ez is kell, az is kell, és onnantól kezdve az lesz a lényeg, hogy minél drágábban épüljön, minél több pénz fölött lehessen rendelkezni. Én ezt a folyamatot láttam itt. Nem láttam extra drágulást, egyszerűen azok a számok, amelyeket Lázár János idézett, akkor nem voltak valóságosak” – mondja Tevan Imre szakújságíró.

Azt még nem tudni, hogy mennyi lesz az első magyarországi tram-train viteldíja, és hogy vannak-e számítások arról, miként fog megtérülni a beruházás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!