2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Több száz menekültet segít lakáshoz a kormány

Hír TV

2018. január 22., hétfő 08:44, frissítve: hétfő 15:14

A kormány 2016 augusztusa óta albérlet-támogatással segíti a menekülteket – írja a Magyar Nemzet.

A lap a Belügyminisztériumhoz tartozó, Belügyialapok.hu nevű honlap információi alapján azt írja: a Fővárosi Önkormányzat hajléktalanszervezete 2015-ben nyert el a programra 82,5 millió forintot az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alaptól – a projektet az unió 75 százalékban támogatja, a maradék 25 százalékot pedig a hazai költségvetésből állják.

Egy 2016-os beszámoló alapján a menekülteket támogató lakhatási program célja, hogy megkönnyítse az önálló lakhatáshoz való hozzájutást, illetve segítse a már meglévő lakóhely fenntartását.

A lap szerint egy belügyminiszteri utasítás alapján 2020-ig háromszáz menekültnek adnának ilyen támogatást.

A migrációs válság 2015-ös kirobbanása után, 2016 augusztusa óta nyújt albérlet-támogatást a Budapesti Módszertani Szociális Központ a Magyarországra érkezett menekülteknek. Jelenleg 65, nemzetközi védelemben részesülő embernek nyújtanak segítséget, ami a családtagokkal együtt 95 főt jelent, negyedük kiskorú. A menekültek 16 különböző országból érkeztek, a legidősebb 60 éves, a legfiatalabb 5 hónapos. A Budapesti szakintézmény honlapja szerint a lakhatási támogatásban részesülők 70%-a dolgozik. 11-en azután szereztek munkát, hogy bekerültek a programba.

Lehazudták a csillagokat is az égről

Karácsony Gergely szerint nem az a baj, hogy a kormány segíteni próbált az itt lévő menekülteknek, hanem az, hogy hazudott. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az egész kormánypolitikát óriási hazugságnak tartja.

Nem az a baj, hogy a kormány lakhatást biztosított az itt lévő menekülteknek, hanem az, hogy hazudott. Nemcsak ebben az ügyben, mint ahogy minden ügyben hazudni szoktak, de azt gondolom, hogy a menekültválság kezelése kapcsán az egész kormánypolitika egy óriási hazugság. Elköltöttek súlyos milliárdokat egy népszavazásra, amely eredménytelen lett, hála istennek és a magyar emberek bölcsességének. Miközben megteszik azt, amit minden kulturált országban meg kellene tenni. Tehát nem az a baj, amit tettek, hanem az, hogy megpróbálták lehazudni, nemcsak ezt az ügyet, hanem a csillagokat is az égről – reagált Karácsony.

Lebukott a hazugsággyár

Ismét lebukott a Fidesz hazugsággyára, hiszen bebizonyosodott, hogy még albérlettel is segíti a migránsokat – közölte a Jobbik elnöke. Vona Gábor hangsúlyozta, miközben most a kormánypárti politikusok a genfi egyezményt és az oltalmazotti státust emlegetik, az elmúlt három évben nem is használták ezeket a kifejezéseket.

Én azt gondolom, hogy nem kell kommentár, ezekhez az eseményekhez. És ahhoz az újabb hazugsághoz sem egyébként, amit Orbán Viktor mondott, hogy ezek az emberek elmennek. Hát nemhogy elmennek, hanem a ma reggeli hírek alapján kiderült, hogy a kormány még albérlettel is szeretné őket itthon tartani. Miközben Budapesten az albérletárak a duplájára nőttek, miközben a magyar fiatalok tömegei külföldre mennek, mert nincs normális lakhatási feltételük, a kormány, amely három éven keresztül migrációmentes övezettel szédítette a magyar társadalmat, több tíz millió forintot költött már most is arra, hogy albérleti támogatásokat nyújtson – hangoztatta Vona Gábor.

Vizsgálnák a miérteket és a hogyanokat

Határozati javaslatot nyújtott be a Jobbik és az MSZP a kormány betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról. Mivel a kormánypártok már jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a korábban a Jobbik által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, ezért a két ellenzéki párt vizsgálóbizottságot hozna létre, hogy választ kapjanak, miért titkolta el a kormány a menekültek befogadását.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!