Több ezren voltak az Etyeki Pikniken
2016. április 10., vasárnap 18:26
A legkisebbek sem unatkoztak, amíg a felnőttek kóstoltak az idei második Etyeki Pikniken. Etyeken először 2003-ban rendeztek fesztivált, 2013 óta pedig évente négy hétvégén tartanak pikniket a Fejér megyei településen.
„Itt egyszerre tudnak pezsgőkészítésben tanulmányokat folytatni az emberek, sajtot tudnak készíteni, köpülni tudnak, sonkát enni, szörpöt inni, bort, mindent. Várjuk a látogatókat még délután is, este is, de úgy néz ki, hogy ismét egy sikeres pikniken vagyunk túl, az emberek lassan megszokják, hogy a főváros mellett van egy ilyen kis gasztrosétány, ahova bármikor, bármilyen hétvégén, bármilyen évszakban érdemes kijönni” – mondta Rókusfalvy Pál, az Etyeki Piknik szervezője.
A helyi termelők ugyanis minden hétvégén kiteszik az évszaknak megfelelő portékáikat, és sok pince is kinyit. Az évi négy Etyeki Pikniken azonban mindenki felvonul, a gasztronómia mellett pedig kulturális programokkal is készülnek.
A Debreczeni család pincészeténél Ráday Mihály szavalt borverseket. „Sehogy sem tudom kifejezni magamat, azt hiszitek, hogy talán a bor miatt? Ne higgyétek édes atyám fiai, nekem a bor nem szokott megártani.”
A helyi borászok szerint egyre többen keresik az etyeki borokat. „Úgy gondolom, hogy Etyeknek nagyon komoly feltörekvő, felnövekvő tendenciája van. Az a fajta friss, gyümölcsös vagy éppen hordóban érlelt fehérbor, illetve az etyeki könnyebb vörös kifejezetten kívánatos. A mindennapi gasztronómiába, ahol most már nem a nagyon nehéz, zsíros ételeket keresik az emberek, hanem kicsit rafináltabbat, vagy olyat, amelyik mellett többféle bort lehet kóstolni, ebben úgy gondolom, hogy az etyeki bornak nagyon komoly lehetőségei vannak” – mondta Debreczeni Kálmán borász.
A kétnapos rendezvényre több mint tízezren látogattak ki a hétvégén.