Tíz kilométeres távolságból is érezni lehetett
A Pemex petrolkémiai gyárában robbanás történt, amiben sokan meghaltak és száznál is többen megsebesültek. A baleset miatt a környéken élők százait kellett kitelepíteni, mert a vállalat közlése szerint mérgező anyagok is a levegőbe juthattak. „Minden lámpa kialudt, és aztán hirtelen volt egy bumm, a robbanással szemben voltunk, pánikban szaladtunk ki” – mondta Carlos Ruiz munkás.
Egyelőre tisztázatlan, hogy mi okozta a detonációt. A vállalat szerint a robbanás a gyár etilén részlegében történt.
Nem ez volt az első szerencsétlenség a Pemex gyáraiban. Februárban egy dolgozójuk halálra égett, három héttel korábban pedig hárman veszítették életüket és heten megsérültek, amikor kigyulladt az egyik olajfinomító. Három éve 37-en, 2012-ben pedig 26-an haltak meg a cég telephelyein történt robbanásokban.