2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szél: A Klik az egyik legnagyobb visszafoglalkoztató

2015. augusztus 17., hétfő 18:50, frissítve: hétfő 19:30

A kormányhivatalok adatai is azt bizonyítják, hogy számos helyen közmunkásként foglalkoztatják vissza a közalkalmazottakat – jelentette ki az LMP politikusa az általuk kikért hivatalos iratok alapján.

Szél Bernadett azt mondta: legalább 2300-an vannak azok, akik korábbi közalkalmazotti feladataikat most kevesebb bérért közmunkában látják el. Az ökopárt politikusa szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a második legnagyobb visszafoglalkoztató. Az ellenzéki párt az Országgyűlés költségvetési bizottságán belül egy ellenőrző testület felállítását javasolja a helyzet teljes körű feltárására.

– Az biztos, hogy a fizetésük negyedét elveszítik, de van, aki a fizetésének ennél sokkal nagyobb részét veszítette el. Volt, aki 40-50 százalékát kapta csak, volt, aki még ennél is kevesebbet, de az biztos, hogy ez gyakorlatilag egy végzetes csapás azoknak az embereknek, akik ilyen helyzetben vannak – mondta Szél Bernadett.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!