2024. 02. 21. Szerda Eleonóra napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:30

Strasbourgig megy a PDSZ

2015. október 20., kedd 08:41, frissítve: kedd 10:09

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul a nemzeti pedagógus kari tagság miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szerinte ugyanis a kötelező érvényű tagság ellentétes az alaptörvénnyel és az európai uniós alapelvekkel is. Mendrey László azt mondta: a karból ráadásul nincs lehetőség kilépni. Mendrey László azt mondta: a karból ráadásul nincs lehetőség kilépni.

„A nevemet megváltoztathatom, a családi állapotomat, lemondhatok az állampolgárságomról, mindenről lemondhatok, és mindent igényelhetek, kivéve a pedagógus kari tagságot, én azt gondolom, hogy ez olyan nonszensz, amely a 70-80-as években sem volt elképzelhető, hiszen az akkor férfiak számára kötelező katonaság alól is volt kibújási lehetőség, itt úgy tűnik, Magyarországon ezek a lehetőségek bezárultak” – mondta Mendrey László.

A belépésről sem kérdezték meg és kilépni sem tud a Nemzeti Pedagógus Karból a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, illetve százezernél is több közalkalmazottként dolgozó kollégája. A kötelező tagság miatt Mendrey László a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul.

„Ennek igazából kockázata nincsen, következménye remélem, olyan van, amelyik ráébreszti végre az államot, hogy a XXI. század második évtizedében az Európai Unió kellős közepén azokat a demokratikus minimumokat, amiket elkezdtünk, amikor munkába álltunk, azokat tessék tiszteletben tartani és figyelembe venni” – jelentette ki.

Az etikai kódexet is bírálják

A PDSZ a készülő pedagógus etikai kódexet is bírálja, mert az szerinte beleszólás a tanárok magánéletébe, ráadásul korlátozza a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot is.

„Láthatóan olyan viselkedési és magatartási szabályokat kívánnak megfogalmazni a közalkalmazottak viselkedésére, melyek tovább uniformizálják a pedagógustársadalmat, és gyakorlatilag az egyéni gondolatok, az egyéni viselkedési formák és azt gondolom, hogy közvetve a tanítással kapcsolatos módszerek lehetőségét is meglehetősen szűkítik” – vélekedett Nyitrai Károly jogász.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Hír TV-nek telefonon azt mondta: nem érti a PDSZ elnökének felháborodását. „Azok a pedagógusok, akik a munkájukat elkötelezetten végezték, azok számára ez a rendszer semmi újdonságot nem fog jelenteni, és egyébként sem azért hozzuk ezt az etikai kódexet, hogy ezért változzon meg valakinek a teljesen normális viselkedése, nem a szabály miatt fogja betartani ezeket a normákat, hanem azért, mert magából következik, a pedagógus hivatásból” – nyilatkozta Horváth Péter.

Horváth Péter azt mondta: a kapott észrevételek alapján finomítják az etikai kódexet, amelyet november 14-én fogadhatnak el. Például kikerül belőle az az elvárás, hogy a pedagógusoknak olyan magatartást kell tanúsítani, amilyen a köznevelésbe vetett bizalmat erősíti. A pedagógus karból való kilépésről az elnök azt mondta: a belépést törvény szabályozza, vagyis elképzelhető, hogy egy strasbourgi eljárásnak a jogszabály módosítása lesz a vége.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!