2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Simicska: Azt mondtam, hogy akkor itt „closing”

Hír TV

2017. december 2., szombat 11:58, frissítve: szombat 21:39

Elárulta Simicska Lajos, mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt szakított Orbán Viktorral.

A miniszterelnök korábbi kollégiumi szobatársa és szövetségese kedden nyilatkozott az RTL Klubnak, de a teljes telefonos interjút csak most közölte a csatorna.

Simicska Lajos ebben elmondta, hogy szövetségük akkor bomlott meg, amikor úgy érezte, hogy Orbán Viktor véglegesen elárulta a korábban közös értékeket és célokat. Az üzletember a 2014-es választás másnapján találkozott a kormányfővel, már akkor beszélt a terveiről, ideértve a reklámadót, valamint a média és az intézmények ledarálását. Simicska Lajosnál saját bevallása szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy az RTL Klubot majd megveszi neki a Roszatom.

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing” – fogalmazott az üzletember.

A Legfőbb Ügyészséghez fordult az Együtt

Feljelentést tett az Együtt Simicska Lajos interjúja után. Berkecz Balázs, a párt elnökségi tagja közleményében azt írta: a nyilvánosságra került súlyos bűncselekmények gyanújára tekintettel a Legfőbb Ügyészséghez fordul bűnszövetségben vagy bűnszervezet tagjaként elkövetett állam elleni, korrupciós, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt. Az ellenzéki politikus azt is indítványozta, hogy az ügyben Simicska Lajost és Orbán Viktort is hallgassák meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!