2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lázár: Orbán nem fél Simicskától

Hír TV

2017. november 30., csütörtök 21:00, frissítve: csütörtök 21:17

Orbán Viktor nem fél attól, hogy Simicska Lajosnak terhelő bizonyítékai lehetnek ellene – ezt mondta Lázár János a kormányinfón. A Hír TV-t is tulajdonló vállalkozó a héten az RTL Klubnak adott interjújában úgy fogalmazott: „nincsenek atombombák Magyarországon”, ő maga pedig személyes felelősséget érez az országban uralkodó állapotok miatt. Simicska Lajos elmondta azt is: szerinte a 2018-as választás az egyik utolsó esély a békés változásra.

A G-nap, vagyis Orbán Viktor és Simicska Lajos nyílt szakítása, 2015 februárja óta találgatja azt mindenki, hogy van-e atombomba, vagyis olyan terhelő bizonyíték Simicska kezében amelynek nyilvánosságra kerülése azonnal Orbán Viktor politikai bukásához vezethet.

Orbán Viktor korábbi kollégiumi szobatársa és szövetségese azután nyilatkozott az RTL Klubnak, hogy kedden ismét az elhíresült mondattal firkált össze néhány nemzeti konzultációs plakátot.

„Indultunk a kommunizmusból. Leépítettünk egy diktatúrát azért, hogy felépítsünk egy demokratikus világot. Ez nem az” – ezzel magyarázta szakításuk okát Simicska Lajos. Elmondása szerint Orbán Viktorral 2014-ben, a választások után találkozott utoljára, ahol elmondta neki, hogy a miniszterelnök túlzott oroszbarátsága számára hazaárulással ér fel.

„Mi a probléma a Roszatommal, a paksi atomerőmű-beruházással meg egyébként az orosz befolyással Magyarországon? Egy biztos: hogy én a családi indíttatásomtól, magamtól én ebben soha nem lehetek partner. Az nekem hazaárulás és nekem az storno, azt befejeztük” – fogalmazott Simicska.

Simicska Lajos az RTL Klubnak azt elismerte, hogy részt vett a rendszer kiépítésében, és felelőssége van abban, hogy – mint fogalmazott – egy maffiaállam épült ki Magyarországon. E felelőssége elől pedig nem fog elszaladni, ám hiába vár tőle bárki is politikai atombombát. (A Magyar Nemzet online felületén meghallgathatják az interjú vágott változatát.)

„Atombombák nincsenek ebben az országban. Aki ismeri a politikát, ismeri, hogy mi zajlik, az pontosan tudja, hogy folyamatok zajlanak ebben az országban. Az atombombákkal nem lehet változtatni. Ezt csak az emberek tudják megváltoztatni” – méghozzá a választáson. Simicska Lajos személyes véleménye az, hogy a Jobbik az egyetlen alternatíva.

„A Jobbik fogja nyerni a választásokat 2018-ban. Az egyetlen olyan politikai erő, amelyet nem vettek meg, amely autonóm még, amely meg tudja változtatni azt a fajta világot, ami létrejött. Csak a Jobbik” – jelentette ki.

A jövő évi választásról azt mondta: talán az utolsó esély lesz a békés hatalomváltásra.

„Semmi nem tart örökké, és annak, ami most van, minél később van vége, annál csúnyább lesz a vége. Tehát nem tart soká. És én azt gondolom, hogy az ország számára, az Orbánék számára, a rendszerük számára az a legoptimálisabb, ha most ér véget egy egyszerű választással” – fejtette ki.

„Nagyon nyugodtan alszom. Tehát még nem tudott olyan történni, hogy ne aludjak nyugodtan” – így felelt Lázár János arra a kérdésre, hogy megnyugtatták-e Simicska Lajos szavai. A kancelláriaminiszter szerint nekik semmi félnivalójuk nincs.

„Ennek a kormánynak nincs senkitől és semmitől semmiféle félnivalója. És Orbán Viktornak sincs senkitől és semmitől semmiféle félnivalója” – mondta a kormányinfón Lázár.

Simicska Lajos médiaportfóliájának a Hír Televízió is része.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!