2024. 12. 22. Vasárnap Zéno napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág

Következik:

Híradó 12:00

Schiffer: Aljas, szemét és hazug, amit a többi ellenzéki párttól láttunk

2016. november 21., hétfő 20:04, frissítve: szombat 17:11

Tévesen hivatkozik az MSZP frakcióvezetője arra, hogy törvénytelen volt a bírák jelölése – jelentette ki a Hír TV-ben az LMP volt társelnöke.

Az országgyűlési törvény szól az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottságokról, nem az AB-törvény, így tévesen hivatkozik az MSZP frakcióvezetője arra, hogy törvénytelen volt a bírák jelölése – hangsúlyozta Magyarország élőben című műsorunkban Schiffer András. A szocialista Tóth Bertalan szerint ugyanis az eseti bizottságban helyet foglalók létszáma nem haladta meg a minimális kilenc főt, és azt állítják, jogsértő lehet a bírák megválasztása. Az LMP kijelentette: pártja nem adta fel ellenzéki elveit, hanem hozzájárult az Alkotmánybíróság hiteles működésének fenntartásához.

„Tessék leadni a mandátumot, én leadtam. Tessék leadni a mandátumot, kijönni a parlamentből, és ne tessék alkotmánybírósági beadványokkal bombázni a szerintük illegitim Alkotmánybíróságot. És főleg ne tessék kiadni a DK-nak, Együttnek, MSZP-nek hozsannázó közleményeket éppen az ellenzék számára kedvező alkotmánybírósági ítéletek kapcsán. Innentől kezdve az egész aljas, szemét, hazug, képmutató reakciósorozat, amit láttunk ezektől a pártoktól” – véli az LMP volt társelnöke.

Tekintse meg a teljes interjút:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!