Pelczné: Csak látszatmegoldás a kvótarendszer
2015. szeptember 6., vasárnap 07:30, frissítve: vasárnap 09:45
Hozzátette: annak ellenére, hogy Magyarország van leginkább kitéve a menekültáradatnak, az EU nem nyújt arányos támogatást. Szerinte az Európai Unió az egyik oldalról elvárja Magyarországtól, hogy minden szabályt betartson, ehhez viszont segítséget nem ad, emellett még ellentétes bátorításokat ad a migránsoknak. Pelczné Gáll Ildikó szerint ez is azt mutatja, hogy nagy káosz uralkodik az Európai Unióban.
„Jelentős véleménykülönbség van az EU és Magyarország vezetőinek megközelítése között. Pontosan ebből a helyzetből adódik az a káosz, amellyel nap mint nap szembesülünk. Azt kell hogy mondjam, hogy ez a helyzet mindaddig nem fog megoldódni, míg az EU vezető politikusai nem fogják kinyilvánítani azt, hogy nem tudunk mindenkit befogadni, ezekkel a felelőtlen bátorításokkal nem hagynak alább. Néhány szót szeretnék mondani a kvótarendszerről, mert úgy tűnik az EU vezetői számára, hogy ez megoldás lesz: jövő héten plenáris ülésen tárgyalunk egy jelentést, amely erről szól. El szeretném mondani, hogy a kvótarendszer nem megoldás erre a problémára, látszatmegoldás” – mondta Pelczné Gáll Ildikó.
Forrás: Hír TV