2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Pártelnökök beszéltek a nyugdíjakról, a Fidesz távol maradt

2017. augusztus 31., csütörtök 19:58, frissítve: csütörtök 19:59

Telefonos kampányt folytat, de a Nyugdíjasok Országos Szövetségének a meghívását nem fogadja el a Fidesz. A szervezet a pártelnököket várta a csillebérci fórumra, hogy megtudják, mit terveznek a nyugdíjak ügyében.

Megdupláznák a nyugdíjminimumot, a 100 ezer forint alatti járandóságokat pedig nagyobb mértékben emelnék a szocialisták. És a 13. havi nyugdíj eltörlését sem hagynák annyiban.

„Továbbra is a programunk felelős és megalapozott része az, hogy a 13. havi nyugdíj visszaadásával, vagy ennek megfelelő ellátás biztosításával fogjuk kezdeni a saját magunk kormányzását” – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke.

„Sokba kerülne” – érvelt a 13. havi nyugdíj ellen Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint a 250 milliárd forintos intézkedés a szociális intézményrendszer kárára menne. „Olyan iszonytató teher és közben pedig ezer más feladat van, most nem megyek végig az összes többin; iskolák, oktatás, szociális intézményrendszer, hogy azt gondolom, ott jobban fájna. Inkább keresném az utat, hogy az alacsony nyugdíjakat kezdjük el valamilyen módon feljebb húzni, mintsem hogy feltétel nélkül, egyenlően, mindenkinek egész havi nyugdíj ígéretével kampányoljunk, én ezt ma nem tartom kellően megalapozott javaslatnak” – tette hozzá a volt kormányfő.

A baloldali pártok nyugdíjplafont is bevezetnének, csökkentve a 28 ezer forintos és a milliós nyugdíjak közötti ollót. Az LMP-nek pedig – kormányon – a nyugdíjminimum emelése lenne az egyik első intézkedése.

„A minimálnyugdíj 2008 óta változatlanul 28 500 forint, és azt gondolom, hogy ez a nulladik pont, amin változtatni kell, ezt 50 ezerre meg kell emelni itt és most” – mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke.

A Jobbik a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében a kormány által bármire felhasználható szociális hozzájárulási adót eltörölné, illetve visszaállítaná a csak nyugdíjkiadásokra fordítható nyugdíjjárulékot. Emellett magasabb időskori járandóságban részesítené a gyermeket vállalókat.

„Ezt később a nyugdíjrendszer alig vagy egyáltalán nem számítja be neki. Mi egy olyan nyugdíjrendszert szeretnénk, ahol a tisztességes gyermeknevelés lényegében nyugdíjszerző tevékenységgé válna” – mondta Vona Gábor, a párt elnöke.

A Fidesz távol maradt a csillebérci fórumtól. A kancelláriaminiszter sem részletezte a kormánypárt terveit. „Meg kell várnunk az ország szeptemberi–októberi–novemberi teljesítményét, és akkor tudjuk eldönteni azt, hogy milyen nyugdíjemelésről kell beszélnünk, az infláció miatt milyen nyugdíjemelésre van lehetőségünk” – mondta Lázár János.

A kormány álláspontja az, hogy a nyugdíjasoknak részesülniük kell a közös sikerből – tette hozzá a miniszter, aki a gazdasági növekedés függvényében az újabb Erzsébet-utalványok kiosztását sem zárta ki.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!