2024. 06. 15. Szombat Jolán, Vid napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Sporthírek 10:00

Pánik tört ki, hogy migránsok költözhetnek az iskolába

2016. április 10., vasárnap 08:37, frissítve: vasárnap 09:13

Pánik tört ki Szeged-Szentmihályon, mert az ott élők és a Fidesz helyi önkormányzati képviselője úgy értesült, hogy migránsok költözhetnek a helyi, több éve üresen álló iskolába.

Az önkormányzati tulajdonú épületet tavaly az egyik, menekülteket segítő szervezet raktárként használta a várost érintő migrációs hullám idején. A Szegedma.hu azt írta: az információkra részben városházi források is ráerősítettek. Ezután az újság konkrét kérdéseket tett fel Botka László polgármesternek, de ő nem válaszolt, a város sajtóosztálya pedig cáfolta az értesüléseket.

„Szentmihályon pánik tört ki éppen azért, mert az iskolaépületben, ugye tudjuk, hogy a faluval való egyeztetés nélkül a MigSzol tevékenykedik. Nagyon kíváncsi lennék egyébként, bérleti díjat fizet-e, mert a polgármester úr azt mondta, hogy Szegeden város tulajdonában levő terület bérleti díj nélkül nem adható senkinek, ezt meg is fogjuk a következő közgyűlésen kérdezni tőle. És a falu ebből, hogy a MigSzol ott tevékenykedik, és ez a tevékenység felgyorsult az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben, arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges, hogy itt terveznek egy ellátórendszert, illetve egy befogadóállomást” – nyilatkozta Nógrádi Tibor, a Fidesz–L.É.T., Szeged önkormányzati képviselője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!