„Ha valaki úgy gondolja, hogy gépészeti gimnázium helyett vegyész szeretne lenni, de első két évben nem tanult kémiát, elmehet vendéghallgatói státuszba a szakképzési centrumon belül” – ezzel nyugtatja az oktatási államtitkár azokat a szakgimnazistákat, korábbi nevükön szakközépiskolásokat, akik elhamarkodták a pályaválasztást. Ők ingázhatnának a kémiáért két iskola között.
„Ez az ötlet elképesztő dolog, merthogy az iskolák között vannak távolságok, sőt, nem is biztos, hogy az az iskola, ahol ezt a tanuló hallgathatná, az azon a településen van, tehát ez egy elképesztő dolog, hogy a tanuló futkorásszon azért, hogy ezt a tantárgyat megtanulhassa, meghallgathassa egy másik iskolában, holott ezt számára a saját iskolájában kellene biztosítani” – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A szakgimnáziumokban – felmenő rendszerben – szeptembertől a fizikát, a kémiát és a biológiát összevonva oktatják heti három órában. A diákoknak az összevont természettudományi tárgyból tett érettségivel esélyük sincs a továbbtanulásra – fogalmazott a fizikai társulat alelnöke. „Azok a diákok, akik januárban beadták a jelentkezési lapjukat, azok nem ilyen középiskolába jelentkeztek. A természettudományi tantárggyal továbbtanulni per pillanat nem lehet. Ha nem tanulja az adott például kémiát, és vegyész szeretne lenni, akkor ő nem tud kémiáiból továbbtanulni” – nyilatkozta Pántyáné Kuzder Mária, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat alelnöke.
A természettudományi tárgyak összevonásának elhalasztását kérte az oktatási rendszer reformjában közreműködő Nemzeti Pedagógus Kar is. „Tudom, hogy ez az óraszám kevesebb, mint ami korábban volt, de valamelyest javult a helyzet. Én arra buzdítom azokat a diákokat, akik tovább szeretnének tanulni, hogy ne elégedjenek meg a kötelező tanítási foglalkozások által nyújtott keretekkel, és az iskoláknak lehetősége is lesz ilyen foglalkozásokat szervezni. Sajnos ez persze további tanulói terhelést is jelent” – jelentette ki Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Az államtitkár nem hátrál.
„– Mikor jelenhetnek meg a kerettantervek a szakképzési rendszerrel kapcsolatban?
– Hamarosan megjelennek, köszönöm a kérdését. Viszontlátásra!
– Nem tart attól, hogy hátrányosan érintheti a diákokat, hogy összevonják a természettudományi tárgyakat?
– Nem, nem tartok tőle, sőt! Szerintem előnyös lesz” – tette hozzá Palkovics László.
A szakiskolákban a diákok heti 9 órában tanulnák a közismereti tárgyakat, azaz a matematikát, a magyart, a nyelvet és a természettudományt. A mindennapos testnevelés megmaradna.