2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Orbánékat a veszélyes populizmius egyik példájaként hozták föl

2016. szeptember 19., hétfő 19:31, frissítve: hétfő 19:49

Bevándorlásellenessége miatt bírálta az Orbán-kormányt több európai politikus is egy budapesti nemzetközi konferencián, a zöldek európai parlamenti társelnökétől is rendesen kapott a kabinet.

Európa válságban van, és a bevándorlásellenes populizmus az egyik legnagyobb veszély, amely az uniót fenyegeti – állították egybehangzóan az Európai Zöld Párt által szervezett budapesti nemzetközi konferencia résztvevői, a magyar kormányt is ezért a hozzáállásért bírálták.

„Most egy olyan országban vagyunk, amely, legalábbis ami a vezetését illeti, nem igazán tünteti ki magát a racionalizmusért és humanizmusért vívott harcban. A menekültek, a mások, az idegenek, a migránsok az elégedetlenség fókuszpontjává válnak, és nem csak Magyarországon. Ugyanez történik Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, és még Görögország egyes részein is, legalábbis a görög társadalom azon tagjai között, akik a nyíltan vagy nem nyíltan a náci Arany Hajnalt támogatják” – mondta a görögök volt pénzügyminisztere.

Janisz Varufakisz szerint a gazdasági problémákkal küzdő politikai osztály éppen bűnbakot csinál a migránsokból - ez pedig hasonló folyamat, ami a Nagy Gazdasági Világválság után, a fasiszták és nácik megerősödésekor volt tapasztalható.

„Ha az ember hozzáad akár csak egyetlen menekültet is, akár csak egyetlenegy menekültet a kínlódásnak és a zsugorodásnak ehhez a keverékéhez, akkor hirtelen lehetségessé válik, hogy újra átéljük az 1930-as éveket. Hogy ujjal mutogathassunk a bűnbakra, a másikra, aki felelős a gondokért” – figyelmeztetett az egykori pénzügyminiszter.

Az Európai Parlament zöld párti frakciójának belga vezetője az igazi keresztényi hozzáállást kérte számon a magyar kormányon. Philippe Lamberts kétségbe vonta, hogy Orbán Viktor és kormánya valóban az európai keresztény értékek védelmezője, ahogy azt a kabinet állítja magáról. „A miniszterelnök azt állítja, hogy az Európai Unió keresztény örökségét védelmezi. Én keresztény vagyok, és látom a kapcsolatot az evangélium üzenete és az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának első cikkelye között. Mert pontosan erről szól az evangélium: mindannyiunkat ugyanannyi méltóság illet meg. Vagyis aki tényleg azt állítja, hogy az Európai Unió keresztény örökségét védelmezi, tudja, miért kell kiállnia, és ez biztosan nem az, amiért ő kiáll” – fogalmazott a Zöldek – Európai Szabad Szövetség társelnöke.

Lamberts szerint Orbán Viktor politikája az ellenségképzés és bezárkózás logikájára épül, ami jól illeszkedik az európai radikális jobboldal eszméihez.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!