2024. 02. 22. Csütörtök Gerzson napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Közelünkben a Kelet 03:00

Orbánék egy totális hazugsággal fognak meg milliókat?

2017. augusztus 9., szerda 21:55, frissítve: csütörtök 09:53

Brüsszel a Soros-tervet végrehajtva illegális migránsokkal iszlamizálja Európát, átalakítja a földrész demográfiai összetételét, ennek csak a magyar határkerítés áll útjában – szól a kormány narratívája, ami azonban súlyos félremagyarázásokra és leegyszerűsítésekre épül. Cikksorozatunkban kifejtjük, hogy miért.

Az illegális migráció miatt megváltozik Európa nemzetiségi összetétele, Brüsszel célja – természetesen Soros György utasítására –, hogy az illegális bevándorlásnak utat engedve kicserélje az Európai Unió lakosságát, megszűntetve a nemzetállamokat. Ebben bűntársai a liberális politikusok, akik a migránsok útján szavazókat importálnak. Európa teljes iszlamizációjának csak a magyar határkerítés áll ellen, amit a magyar ellenzéki pártok lebontanának, így Magyarországon is olyan „no go zónák” alakulnának ki, mint például Párizs külvárosaiban. Valahogy így hangzik az Orbán-kormány narratívája.

A közelmúlt nyilatkozatai alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Fidesz jövő évi kampányának középpontjában a migráció, a brüsszeli bevándorláspolitika elleni harc áll majd, a fent sorolt összeesküvés-elmélettel a középpontban. Azonban ebből a narratívából szinte semmi sem igaz. Az Orbán-kormány imázsának a lényege lett, hogy „országvédő” és „szabadságharcos” a kormány. Állítása szerint egyedüliként áll ellen valamiféle Magyarországot és Európát fenyegető idegen inváziónak, ellenállva a „külső ellenséget” ötödik hadoszlopként segítő, Soros György tervét végrehajtó EU-s vezetésnek. Az üzenet: csak a Fidesz képes elég erős, hogy ellenálljon azoknak az erőknek, akik megváltoztatnák az ország bevándorláspolitikáját, így pedig Magyarországot elárasztanák a "vérszomjas" migránsok.

Valójában, mint látni fogjuk, nincs olyan komolyan vehető politikai erő Európában vagy Magyarországon, amely szerint jó dolog az ellenőrizetlen bevándorlás. A magyar kormány intézkedései többé-kevésbé beleillenek az EU határpolitikájába. A határzár fenntartása és a határok őrzése valóban az úgynevezett irreguláris migráció elleni fellépés eszköze. Az irreguláris migráció akadályozása az EU politikájának, sőt még Soros György koncepciójának is a központi eleme. Ha az Orbán-kormány és az állítólagos "szabadságharca" megbukna, valószínűleg akkor sem változna meg jelentősen a magyar bevándorlás-politika.

A magyar kormány narratívája valójában a szereplők szándékainak félremagyarázására, a migráció problémáinak leegyszerűsítésekre, fogalmak keverésére épül.

Ezeket három részben igyekszünk tisztába tenni

Az első részben az illegális (irreguláris) migrációról és a menekültek fogadásáról lesz szó. A kormánypárti kommunikációban gyakran előjön, hogy ezek a jelenségek valamiféle összeesküvés részei, amelynek célja Európa demográfiai összetételének megváltoztatása. Valójában ha valaki ezt akarná, arra ez a lehető legrosszabb módszer, hiszen egy illegális bevándorlóból vagy menekültből sem lesz automatikusan az ország állandó lakosa. A megfelelő engedély nélküli tartózkodás minden országban kiutasítást von maga után, és a menekültstátus sem örökre szól: ha az illető hazája biztonságossá válik, megvonják.

Hosszú távon demográfiai átalakulást legfeljebb a legális migráció okozhat – a cikksorozat második részében erről lesz szó. A kormánypárti média előszeretettel mutogatja elrettentésként a nyugat-európai nagyvárosok „no go zónáit”, mondván Magyarországot a kormány a hasonló állapotoktól védi meg. Valójában ezekben a zónákban  legális, munkavállalóként érkezett bevándorlók, illetve az ő leszármazottaik élnek. Olyanok, akiknek a bevándorlását a magyar kormány sem korlátozza jobban, mint például a német. Az, hogy mégsem jönnek, leginkább a magyar bérek színvonalának köszönhető.

Az utolsó részben a magyar ellenzékkel, az EU-val és Soros Györggyel kapcsolatos vádakat vesszük sorra. Szó lesz a – tévesen – betelepítési kvótának nevezett EU-s tervről, amelyet sok helyen a „Soros-terv” részeként mutattak be. Valójában Soros György, aki valóban esszéket írt a menekültválság kezeléséről, határozottan ellenzi a kvótákat, épp úgy,mint az Orbán-kormány. Ráadásul nem ez az egyetlen olyan elem, amelyben a magyar kormány elképzelései egybeesnek a „Soros-tervvel”.

Hamis az a vád is, miszerint „Brüsszel”, azaz Európai Unió felső szervei szeretnének minél több migránst befogadni, és lebontanák a magyar határzárat – ezt már csak az is mutatja, hogy a kerítésnél az EU által küldött határőrök is szolgálnak. Emellett az unió deklarált célja az irreguláris migráció visszaszorítása, és számos programot indított a migrációs nyomás enyhítésére, a menedékkérők kint tartása – a harmadik részben ezekről a programokról is lesz szó.

A Hírtv.hu első cikke a témában csütörtökön jelenik meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!