Orbán a Horthy-rendszer történelmi bűnéről beszélt
A miniszterelnök egy hónapja adta át a felújított Klebelsberg-kastélyt. Az ünnepségen nemcsak a neves kultuszminisztert dicsérte, hanem a korszak névadó politikusát is. „A XX. század második és harmadik évtizede a magyarság történetének súlyos próbaköve volt. Hogy az elvesztett világháború, a vörösterror 133 napjának és a trianoni diktátum roppant súlya alatt mégsem temetett minket maga alá a történelem, nos ezt néhány kivételes államférfiúnak köszönhetjük: Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek. Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter. És ezt a tényt nem vonhatja kétségbe Magyarország második világháborús gyászos szerepvállalása sem” – fogalmazott a kormányfő.
Horthy Miklós méltatására az izraeli nagykövetség magyarázatot kért a magyar kormánytól. A kormányzó ugyanis a helyén maradt az 1944-es német megszállás, majd a zsidóüldözések idején is. Szijjártó Péter külügyminiszter már akkor elítélte a vészkorszakért Horthy Miklóst. A miniszterelnök a külügyminiszter szavait ismételte el az izraeli kormányfő jelenlétében.
„Szeretném világossá tenni, hogy a fölfogásunk szerint minden magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden állampolgárát, származásra való tekintet nélkül megvédje, a második világháború idején ennek a követelménynek, ennek az erkölcsi és politikai követelménynek Magyarország nem tett eleget. Ez bűn, ugyanis akkor úgy döntöttünk, hogy a zsidó közösség védelmezése helyett a nácikkal való kollaborálást választjuk. Világossá tettem a miniszterelnök úr számára, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, a magyar kormány a jövőben minden állampolgárát meg fogja védeni” – jelentette ki a miniszterelnök.
Benjamin Netanjahu budapesti látogatásakor a főváros több pontján még láthatók voltak a Soros Györgyöt támadó plakátok, amelyek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint alkalmasak az antiszemitizmus gerjesztésére. A Mazsihisz a plakátok eltávolítására kérte a kormányt, amire a kabinet nem volt hajlandó.
„Megbeszéltem Orbán miniszterelnök úrral az itteni zsidó közösség aggodalmait, és Orbán úr minden kétséget kizáróan megnyugtatott négyszemközt és most nyilvánosan is. Méltányolom ezt, ezek nagyon fontos szavak” – emelte ki az izraeli kormányfő.
A miniszterelnök a Horthy-korszak bűnéről egyértelműbb ítéletet mondott, mint az alaptörvény. Az alkotmány tompítja az akkori magyar vezetés felelősségét, amikor kimondja, hogy Magyarország az 1944-es német megszállással elveszítette állami önrendelkezését.
Az izraeli és a magyar miniszterelnök sajtónyilatkozata:
Az MSZP elítéli Netanjahut, amiért nem emelte fel a szavát
A szocialisták szerint Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő részévé vált a kormány kampányának. Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja azt mondta: hogy az Izrael és Magyarország közötti jó viszony pártokon felül álló nemzeti ügy, így azt kívánják, hogy a két miniszterelnök találkozója eredményesen záruljon. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják, hogy Netanjahu nem emelte fel nyíltan szavát a Soros-kampány ellen.
„Elítélendőnek tartjuk azt, hogy Netanjahu miniszterelnök partner kíván lenni egy olyan belpolitikai kampányban, amelynek középpontjában az ellenségkeresés, az uszítás, a hergelés és a népbutítás áll. Különösen sajnáljuk, hogy mindezt egy olyan időszakban teszi, amikor ez a gonosz és ostoba kormányzati kampány – hát legalábbis – szítja a magyarországi antiszemitizmust. Emellett rendkívül sajnálatosnak tartjuk azt is, hogy többek között ezek a kijelentések a magyarországi zsidóság körében csak fokozzák a bizonytalanságot, ahogy ez a Mazsihisz elnökének szavaiból egyértelműen kiderül