2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Olcsóbbá tenné a bérleteket az MSZP a metrófelújítás miatt

Hír TV

2017. november 2., csütörtök 14:36, frissítve: csütörtök 17:49

Jövő hétfőn kezdődik a 3-as metró északi szakaszának felújítása, emiatt egy évig nem jár majd a metró a Lehel tér és Újpest-Központ között. Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy a 45 másodpercenként fognak indulni a metrópótló buszok, ám azokra így is csak az utasok kétharmada fog felférni, a többieknek más útvonalat kell választaniuk. Az MSZP éppen ezért harmadával csökkentené a BKV-bérletek árát.

A pénteki üzemzárást követően legközelebb 2018 végén érkezhetnek ismét utasok metróval a Dózsa György útra. Addigra ezzel együtt további öt állomást, illetve az alagutakat is teljesen felújítják. Bő egy évig azonban egyáltalán nem jár majd a metró a Lehel tér és Újpest-Központ között.

„Ennek a metrónak a felújítását nem lehet észrevétlenül lebonyolítani” – mondta Tarlós István főpolgármester.

Forgalmi dugók, terelések, lezárások kísérik a felszínen már most is a metró felújítását. A főpolgármester azt ígérte: korszerű alacsonypadlós buszokkal fogják majd biztosítani a metrópótlást. Azt Tarlós István is elismerte, hogy a 3-as metrón utazó napi több mint félmillió utasnak csak a kétharmada fog felférni a buszokra.

„A csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként indulnak majd. Itt is hozzá kell tennem, hogy csacsiság, csacsiság, és ilyet csak csacsik mondanak, több buszt követelni a hordóra felállva” – fogalmazott a főpolgármester.

A 3-as metró felújítását három szakaszban fogják elvégezni várhatóan 2020 végéig, a tervek szerint 137,5 milliárd forintból. A BKV-t sok kritika érte azért, mert pont a legfiatalabb, 1990-ben átadott szakasszal kezdik a felújítást. Ennek Tarlós István szerint pénzügyi okai voltak. A középső és a déli szakaszra ugyanis a korábbi két pályázaton túl drága ajánlatok érkeztek.

„Nem szeretnénk egy harmadik sikertelen tendert, és a szakmai álláspontok egyeztetése folyamatban van. Van, aki azt gondolja, hogy ugyanolyan feltételekkel kell kiírni, van, aki azt gondolja, hogy egy picit változtatni kell, hogy jobb ajánlatot kapjunk” – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója.

Az MSZP a forgalmi fennakadások miatt kárpótlást követel a budapesti utasoknak. „Ha lenne elég busz és elég buszvezető, akkor nagyobb buszmegállók kialakításával mindenkit el tudnának vinni. Ha Tarlósék a megállókban akarják hagyni az utasok harmadát, akkor itt az ideje, hogy ennek arányában, harmadával csökkentsék a bérletek árát” – mondta Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője.

Horváth Csaba hozzátette: a metrófelújítás nem több rozsdamentesítésnél és nagytakarításnál. „Hét év töketlenkedés után épphogy csak Nobel-díjat nem vár Tarlós azért, hogy elkezdik a felújítást, hogy végre nekiállnak dolgozni. És Tarlósnak van képe nehézségnek, kényelmetlenségnek nevezni azt, hogy az utasok harmada nem fér fel a pótlóbuszra, aki pedig felfér, az meg majd nyomorogni fog” – nyilatkozta a politikus.

A következő egy évben nemcsak az északi szakaszon lesznek lezárások: esténként 20.30-tól és hétvégente egész nap a teljes, 17 kilométeres vonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!