Ők felügyelik majd a diákok biztonságát
2015. augusztus 28., péntek 19:55
A program eredményeként a közúti balesetek száma is évről évre csökken. Országos szinten körülbelül 3000 iskola kapcsolódott be a programba.
„Augusztusig bezárólag egyetlenegy olyan gyermek volt, aki saját hibájánál fogva, kerékpározott és úgy történt baleset, ahol később elhunyt, életét vesztette a gyermek. A többi balesetben megsérült, ilyen életkorú gyermek mind-mind utasként vett részt a közlekedésben, tehát egy passzív résztvevője volt a közlekedésnek, amikor nem tehetett semmit sem a baleset bekövetkezésére, sem pedig az elhárításra. Bízunk abban, hogy egyre kevesebb gyermek fog megsérülni. Egy olyan 1400-1500 között van a gyermekeknek a száma, akik közúti közlekedési balesetben sérülnek meg. bízunk abban, hogy évről évre csökkenni fog ez a szám” – nyilatkozta Kiss Csaba főtitkár.