2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 04:20

Nyáron párbeszéd, ősszel tízéves Budapest terv

Hír TV

2018. május 23., szerda 22:32, frissítve: szerda 22:53

Ezt ígéri a fővárosért felelős államtitkár. Fürjes Balázs úgy gondolja, a Gulyás Gergely vezette kancellária - amelyhez ő is tartozik - jobb partnere lesz a főváros vezetésének a fejlesztésekben, mint a Lázár János-féle miniszterelnökség.

A turisták a magyar vendégéjszakék kétharmadát Budapesten töltik el. A fővárosi bulinegyed hétvégén is hangos. A kocsmák és éttermek egy része éjfél után is nyitva tart. Bár a VII. kerületi lakók ennek véget vetettek volna, a népszavazás végül eredménytelenül zárult, mert túl kevesen vettek részt rajta.

Tételezzük fel, hogy van egy eredményes és érvényes népszavazás, akkor az utca egyik felén be kell zárni a vendéglátóhelyeket éjfélkor, a másik oldalon nyitva maradhatnak mert az egy másik kerület. Totál abszurditásokat eredményez ez a kerületi rendszer - a főváros és az állam viszonyával foglalkozó baloldali történész – erről a 168 óra hetilap konferenciáján beszélt. Gerő András szerint hatékonyabban működne a város ha a kerületek vezetését a főpolgármester alá rendelnék, ezzel egyszerűsödhetne a források elosztása és nagyberuházások végrehajtása is.

Az állam részéről egy budapesti kormánybiztosságot javasolt, ami a fővárosi fejlesztések összehangolását segítené. Utóbbi meg is valósul a Budapestért felelős államtitkár felállításával.

Fürjes Balázs szerint a főváros pártokon felüli ügy, ami mindenkori párbeszédet és együttműködést követel. A kormánybiztos szerint Budapest egy hangulatos, szabad és vonzó európai nagyváros. A gazdaság zakatol, a főváros pedig történetének legjobb időszaka előtt áll.

A kormánybiztos cáfolta, hogy megszűnnének a kerületek vagy a közvetlen főpolgármester választás, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a kormány az eddiginél jobb partnere kíván lenni Budapestnek. A kormánypártok egyébként az áprilisi országgyűlési választáson több fővárosi kerületben is az országos átlagnál rosszabbul szerepeltek.

A főpolgármester tovább erősödött. A kormány saját működését egy kormányrendeletben szabályozta, ha úgy tetszik önkorlátozó módon járt el. Ha úgy tetszik, azt mondta hogy a budapesti kormányzati feladatokat mind a főpolgármesterrel együttműködésben kell ellátni. Tarlós István erősödött - jelentette ki Fürjes.

Az új államtitkárság elsődlegesen a főváros hosszú távú fejlesztéséért felel. A legfontosabb szempontok a közlekedés- és az árvízvédelem fejlesztése, a közparkok rendbetétele, valamint egy családbarát, modern diákváros építése lesznek.

Közös kormányzati és fővárosi stratégiát alkotna a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkárság. A 2020-tól 2030-ig tartó fejlesztési időszak, más néven Budapest Terv szervezése idén ősszel kezdődhet és ebbe a civileket is bevonnák. A tervek szerint lesznek vita fórumok és előadássorozatok is ezzel kapcsolatban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!