Német cégek ellen tüntetett a Vasas szakszervezete
2015. október 19., hétfő 17:42, frissítve: hétfő 17:43
Nyílt levelükben azt kérték a diplomáciai képviselet gazdasági referensétől, hogy gyakoroljon nyomást az érintett vállalkozásokra, hogy azok Magyarországon is tartsák tiszteletben a hazai és az uniós jogszabályokat. Az érdekvédők azt mondják: a fa-, fém- és műanyag-megmunkálással foglalkozó szombathelyi AKE Kft. például évek óta nem fizeti ki a dolgozók számára a munkaszerződésben garantált 13. havi bért, a tatai légkondicionáló-kereskedéssel foglalkozó Güntner Kft.-nél pedig a túlterheltség akár munkabalesetekhez is vezethet.
„Úgy gondoljuk, hogy az, hogyha a dolgozók fáradtak, kiszolgáltatottak, alacsony bérben részesülnek, az nemcsak az ő problémájuk, az az egész társadalomnak a problémája, és ez közös társadalmi érdek, hogy a munkavállalók hogyan vannak megbecsülve ma Magyarországon” – közölte Spieglné Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
A Güntner Kft. a szakszervezet állításairól úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy az érdekvédők őket még nem keresték meg. Az AKE Kft. pedig azt közölte: a Szombathelyi Munkaügyi Bíróság ítélete szerint jogszerűen járnak el a munkabérek kifizetésekor.