2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Nem kommentálják a lex Simicska kettőt

2015. november 20., péntek 21:26, frissítve: szombat 12:50

Nem kommentálja a lex Simicska kettőt az Országgyűlés kormánypárti alelnöke. A Lázár János által bejelentett, készülő törvénymódosítással a földhaszonbérleti szerződések felmondását tennék lehetővé az új földtulajdonosoknak. A szocialisták közben úgy látják, pénzemberek viszik el a gazdák elől a földeket az árveréseken, irreálisan magas árakon.

Baranyában nem fordulhat elő olyan, hogy az adatok ne egyezzenek, hangoztatta Horváth Zoltán kormánymegbízott a jövő héten kezdődő földárverések főpróbáján. „Szerintem mi rendjén vagyunk a 473 hrsz.-re, tehát nem érzünk ilyen típusú nehézséget és problémát” – fogalmazott.

A licitek több megyében is a héten indultak. A Magyar Nemzet azonban már az első napokban is talált olyan esetet, amikor a hirdetményekben megadott adat nem egyezett a földhivatali nyilvántartással.

Pénteken, a győri árverésen akadt olyan földterület, amely ötszörös áron kelt el. Egy máriakálnoki földterületért 7 millió 400 ezer forintról indult a licit, 30 millió fölött már csak ketten maradtak versenyben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Lajta-Hanság Zrt. haszonbérletében lévő földért. Végül 35 milliónál is többet fizetett érte egy vásárló.

Litresits Imre megadott volna 30 milliót is a földért, de végül alulmaradt, nem az övé lett a terület. Annak ellenére pályázott a területre, hogy a jelenlegi haszonbérleti díjak mellett az ő számítása szerint sem lett volna kifizetődő azt megvásárolni. „580 forintért nem lehet bérbe adni területet, vagy nem célszerű” – fogalmazott. Ő egyébként családi gazdálkodó, lovasiskolát szeretne létrehozni, ahhoz kellene az új terület.

Gőgös: A szálak nagyon magas szintre vezetnek

Esélyük sincs a gazdáknak a pénzemberekkel szemben a földárveréseken a szocialisták szerint. Gőgös Zoltán azt mondja, Nyíregyházán is súlyos szabálytalanságok történtek, egy licitáló egy elővásárlási joggal rendelkező állattartó elől vitt el egy negyven hektáros földet irreálisan magas, hatvanmillió forintos áron.

„Ma ugyanez az eset lejátszódott annyiban, hogy […] most már nem volt ott az illetéktelen, csak az ügyvéd. De ma ugyanúgy elvitte a termelő elől a földet irreálisan magas áron. A szálak nagyon magas szintre vezetnek, helyiek tudni is vélik, hogy hova, de nyilván ez majd ki fog derülni. Egy biztos, hogy nem a gazdálkodók szerzik a földeket” – nyilatkozta Gőgös Zoltán.

Közben készül a lex Simicska kettő. A kormány a földforgalmi törvény módosításának keddi elbukása után sem tett le arról, hogy egyoldalúan megemelhessék a 2013 előtt kötött haszonbérleti szerződések bérleti díjait az új földtulajdonosok. A kancelláriaminiszter elmondása szerint ezt úgy érnék el, hogy a tulajdonosok a földbérleti szerződésnek a felmondásához kapnának jogot.

„Megint csak a saját oligarcháknak történő kijátszása történik a földeknek, nem hiszem, hogy ezen bármit változtatna, ha ezek a szerződések felmondásra kerülnek. Nyilván egyértelműen arról van szó, hogy közben Simicska kikerült a baráti körből és jelentős földterületekkel rendelkezik, és az ő földjeire az új haverok nem tudnak licitálni, vagy nem érdemes, mert ameddig az ő szerződései élnek nemigen tudnak mit kezdeni vele” – véli Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő.

A készülő új törvénymódosítást az Országgyűlés kormánypárti alelnöke nem kommentálta. „Bocsánat, én nem vettem részt a miniszter úr sajtótájékoztatóján, tehát nyilvánvaló dolog, hogy kommentálni nem kívánom. Egy tény, amit mi alaphelyzetben egyértelművé tettünk, hogy nem a tulajdon, hanem a használat során a bérleti díj kerüljön egy szintre” – nyilatkozta Jakab István. A Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke és az Országgyűlés alelnöke is egyben hozzátette: a liciteken eddig a meghirdetett földterületek felére került vevő.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!