2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Nagyvonalúan előlegez meg milliárdokat a Rogán-minisztérium

Hír TV

2017. október 28., szombat 18:24, frissítve: szombat 19:48

Kétszer fizetett lényegében ugyanazért a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Először egy disszidens magyar zenésznek, másodszor pedig a Turisztikai Ügynökségnek. Az állami cég előre, teljesítés nélkül jutott pénzhez.

A dobok mögött Mándoki László állt, fuvolán pedig a Jethro Tull frontembere, Ian Anderson játszott azon a felvételen, ami Londonban készült idén márciusban, amikor a magyar zenész és ismert muzsikustársai három koncertet adtak gyors egymásutánban. Az első állomás Párizs volt, a második London, az utolsó pedig Berlin. A turné mottója a szabadság volt, kapcsolódva az 1956-os emlékévhez. A budapesti születésű Mándoki László a '70-es években disszidált a kommunista Magyarországról Nyugat-Németországba.

 A koncertsorozatot Mándoki cége közösen szervezte Rogán Antal szomszédjának reklámügynökségével. A turnéért több mint 1,1 milliárd forintot kaptak a Rogán által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodától. A szerződésben egy német nyelvű '56-os fotóalbum és egy német nyelvű, szintén a forradalomról szóló dokumentumfilm elkészítését is vállalták – további nettó 250 millió forintért. A kabinetiroda írásban igazolta, hogy Mándokiék maradéktalanul elvégezték a munkát, és az utolsó forintig kifizette a tetemes summát.

Idén májusban a Rogán-minisztérium közel azonos tartalommal kötött egy másik szerződést, de azt már nem Mándokiékkal, hanem a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel. Az állami cég egyik feladata az, hogy elkészítse a Mándoki-féle fotóalbum, valamint dokumentumfilm magyar, illetve angol nyelvű változatát. A filmet egy magyar és egy angolszász tévécsatornán is bemutatják majd. Szeptember második felében az Ügynökség illetékese azt írta a Hír TV-nek, hogy a filmbemutató időpontjáról nincs végleges döntés. Ahogy arról sincs, hogy a fotóalbum magyar, illetve angol változatából hány példány készül. Néhány héttel később hasonló válasz érkezett a Miniszterelnöki Kabinetirodától is. A levélben a Rogán-minisztérium tudatta, hogy a Turisztikai Ügynökség által vállalt szakmai feladatok jelenleg is zajlanak. Pénzszűkétől az állami cégnek nem kell tartania, a kormány nagyvonalú volt, és előlegként kifizette a teljes támogatást, amelynek összege meghaladta a nettó 1,6 milliárd forintot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!