MSZP: Többet fizetünk a gázért, mint kellene
2017. augusztus 31., csütörtök 17:28
A gáz árának csökkentését követeli az MSZP. Tóth Bertalan frakcióvezető arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány 2014 óta nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a nemzetközi piacokon jelentős mértékben csökkent az energiahordozók ára, így a kőolaj 50-60 százalékkal olcsóbb, mint a korábbi időszakban, a magyar családok azonban három éve ugyanazt az árat fizetik, mint 2014-ben.
Hangsúlyozta: az árkülönbözet 2016-ban több mint 50 milliárd forint volt, és egy köbméter földgázért áfával együtt közel 19 forinttal többet fizetnek a magyar családok, mint amennyiért a földgázkereskedő beszerzi.
„Számításaink szerint egy magyar átlagfogyasztó család 22 ezer forinttal többet fizet a gázért évente, mint amennyibe az kerül, ez plusz kéthavi számla. Egyszerűen nem értjük, hogy miért Brüsszeltől kellene megvédeni a rezsicsökkentést amikor reális alapja van annak, hogy csökkenteni lehetne a gáz árát annak tükrében, hogy csaknem százezer olyan háztartás van, ahol valamilyen szolgáltatást kikapcsoltak az elmúlt hónapokban” – jelentette ki Tóth Bertalan.