MSZP: Ez csak figyelemelterelés
2015. augusztus 17., hétfő 16:02, frissítve: hétfő 16:02
Szakács László, a párt egyik képviselője azt mondta a Hír TV-nek, hogy csak a 2016-os tisztújítás után foglalkoznak jelöltjük kiválasztásával.
– Olvastam én is ezeket a híreket. Jövő évben lesz tisztújítás az MSZP-ben, úgy gondolom, hogy addig minden ilyen ügyben felmerült kérdés valamilyen fajta elterelés. Az érintettek is egyébként a sajtóból értesülnek róla.
– Ön támogatna valakit?
– Ennek most semmilyen jelentősége nincsen, majd jövőre megmondom, hogy kit támogatok.
Néhány napja az Index számolt be róla, hogy a szocialisták belső felmérése szerint Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes lenne a legalkalmasabb kihívója 2018-ban Orbán Viktornak.
Forrás: Hír TV