2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Molnár: Nincs Soros-terv, nincs nemzetbiztonsági kockázat

Hír TV

2017. december 7., csütörtök 15:11, frissítve: csütörtök 16:48

„Soros-terv annyiban létezik, mint amennyiben a Piréz-terv létezik. Ilyen nincsen” – így összegezte a nemzetbiztonsági szakszolgálatok zárt ajtók mögött elhangozott beszámolóját a testület szocialista elnöke. Mint mondta: az, hogy a Soros György által támogatott magyarországi civilek tevékenységével a kormány nem ért egyet, még nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.

„Egy európai demokráciának, sőt, egy bárhol lévő demokráciának el kell tudnia viselnie, hogy vannak más gondolatok, vannak olyan civil szervezetek, amelyek nem illeszkednek a kormány tevékenységébe. Ezek nem nemzetbiztonsági, nem rendészeti kérdések” – emelte ki Molnár Zsolt.

Propaganda

Propagandára használják a biztonsági szolgálatokat – így összegzett az LMP-s Szél Bernadett, aki szerint semmi olyan információról nem tudtak beszámolni a szolgálatok vezetői, amelyek ne lennének bárki számára elérhetőek az interneten.

„A választási kampány egyértelműen begyűrűzött a nemzetbiztonsági bizottságba, gyakorlatilag kormányzati propagandát kellett hallanunk. S ami különösen fájó az az, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat is abba az irányba viszi a kormány, hogy ebben az egész szégyenletes hadműveletben részt vegyenek” – fogalmazott Szél Bernadett.

Németh Szilárd pártja szokásos álláspontját adta elő a kormánykritikus civileket bírálva, akik szerinte beszállnak a választásokba minden felhatalmazás nélkül.

„Beszámoltak a szolgálatok, hogy a kormány elé hogy került a Soros Györggyel kapcsolatos jelentés. Ez szintén nagyon tanulságos volt. És számomra teljesen egyértelmű a történet. Nyilván erről nem tudom önöket tájékoztatni, mert 2037-ig ez egy titkos jelentés” – nyilatkozta a bizottság alelnöke.

A szakszolgálatok jelentéséről egy hete szokásos rádióinterjújában a miniszterelnök sem mondott részleteket. Orbán Viktor is csak azt hangoztatta, hogy soros György már a jövő évi választásokba is beszállt, alapítványainak célja pedig nem más mint emberek százainak és ezreivel lefizetésével elmozdítsanak, meggyengítsenek egyes kormányokat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!