Molnár Gyula is indul az MSZP-elnökségért.
Újbuda volt polgármestere az ATV-ben jelentette be, hogy ringbe száll a szocialisták júniusi tisztújításán. A politikus úgy fogalmazott, hogy a belső kakaskodások helyett új alternatívát fog bemutatni, szerinte ugyanis most valós töréseket lehet okozni a kormányzó pártokon.
Tóbiás József már korábban jelezte, hogy újraindul az elnökségért, de megméretteti magát Szanyi Tibor, a párt európai parlamenti képviselője és Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes is.