2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Mindent egyesével ellenőrizne a Jobbik

Hír TV

2018. április 10., kedd 09:05, frissítve: kedd 13:10

A Jobbik már 2010-ben feljelentést tett a választási szoftver miatt, mert felmerült a gyanú, hogy az manipulálható, és most is megvizsgál majd minden olyan esetet, bejelentést, amely felvetheti a választási csalás gyanúját – mondta reggeli műsorunkban a párt alelnöke.

Volner János azt ígérte, minden szálnak utánamennek majd.

– Vizsgálunk minden lehetőséget, hogyha ennek nyomára akadunk, és azok a számok, azok az adatok, amelyek most arról szólnak, akár az internetes közbeszédben is, hogy elcsalták a választásokat, azt mutatják, hogy ez valóban megtörtént, akkor természetesen fel fogunk ez ellen lépni.

– Itt most nem arra kell gondolni, hogy adott esetben egy magánember úgy véli, hogy elcsalták, hanem egészen konkrét információkat lebbentenetek be egyesek, amit meg kellene nézni…

– Nemcsak magánemberek, hanem bizonyos szavazatszámláló bizottságokból így van, ezeket le kell ellenőrizni egyesével haladva.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

A Jobbik délután közleményt adott ki, melyben felszólítja a választási irodát, hogy vizsgálja ki a választási csalások gyanújával kapcsolatos összes bejelentést és észrevételt. A párt példaként állítja, hogy Budapest 4-es választókerületének 4. szavazókörében a Jobbikra a jegyzőkönyv alapján leadott listás szavazatokat a Netpárt neve mellé számolták el. Az ellenzéki párt szerint ezek a rendszerszintű hibák a visszaélés gyanúját vethetik fel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!