Megemlékezés: a halottakat kellett összeszednie
Hír TV
2015. augusztus 2., vasárnap 21:20, frissítve: kedd 09:59
Danyi Béla egyike a holokauszt túlélőinek. Édesanyja zsidó, édesapja cigány volt, 17 évesen munkaszolgálatra vitték, majd az auschwitz–birkenaui haláltáborba került, ahol a halottakat szedte össze a barakkokból. „Halottakat összeszedtük, és aztán azokat irányítottuk a krematóriumba. És akkor 1944. augusztus másodikáról harmadikára virradóra elmentek az őrök a helyükről Auschwitzba, mi meg kinyitottuk a kaput, és akkor szökés által maradt meg az életem” – mondta a férfi. Azon az éjszakán a nácik közel háromezer cigány foglyot küldtek gázkamrába. Augusztus 2-át 1972-ben nyilvánította a Cigány Világszövetség a roma holokauszt emléknapjának.
Budapesten a Cigány Holokauszt Központban a Roma Polgári Tömörülés tartott megemlékezést. „A túlélők kárpótlása és a túlélőknek a kompenzálása valamilyen módon, azt gondolom, hogy Magyarországon még nem történt meg. Tehát olyan szinten, hogy valamilyen nyugdíj-kiegészítés és egyéb járulékot kapnának ezek az emberek, nem történt meg, a legjobb tudomásom szerint” – fogalmazott Makai István elnök.
Az Országos Roma Önkormányzat külön emlékezett a szervezet Dohány utcai székházában. „Sajnos, a roma holokauszt története az áldozatok és családjaik egyéni sorsa a mai napig kevéssé kutatott és ismert területe a világháborúk történelmének” – nyilatkozta Hegedűs István elnök.
Becslések szerint Magyarországról a második világháborúban csaknem ötvenezer cigányt hurcoltak el haláltáborokba, Európából pedig körülbelül félmilliót.
Forrás: Hír TV