Máshol lesz a tűzijáték augusztus 20-án
2015. augusztus 11., kedd 17:40, frissítve: kedd 18:11
A budai fonódó villamos miatt át kellett tervezni az augusztus 20-i tűzijáték helyszínét. Idén a Gellért-hegyről is lőnek fel rakétákat. „A tűzijáték közreműködésében idén a Magyar Honvédség katonái is részt vesznek, tehát nemcsak a tisztavatásban és a zászlófelvonásban fognak hatékonyan részt venni, hanem a tűzijátékban is: nevezetesen ők építik a Dunán a két pontonhidat, amelyről a tűzijáték kilövési pontjai fognak telepítésre kerülni” – mondta Kun Szabó István társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
Több tűzoltó lesz a fővárosban, és a tűzijáték helyszínén már délelőtt locsolják majd a Gellért-hegyet. A helyszínen 100 fő,19 tűzoltóautó, 2 mentőhajó és a tűzoltóhajó tud beavatkozni, ha szükség lesz rájuk.
„Az esetlegesen visszahulló tűzijátékelemek, maradványok gyújtóforrásként is megjelenhetnek ilyen melegben, természetesen. Ezért a kollégáim a délelőtt folyamán úgynevezett előáztatást fognak végrehajtani: ez azt jelenti, hogy magasból mentővel, a rakpart irányából, és szerelt sugarakkal ezt a területet locsolni fogják, előáztatást végeznek” – mondta Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő.
Megerősített készenléttel várják az ünnepet a mentők is. „Összesen 34 plusz mentőegységet vonunk be ebbe az egészségügyi biztosításba. Ebből 26 mentőegység lesz a területen a legfrekventáltabb időszakban, tehát a tűzijáték időszakában, és 8 mentőegységet pedig két közeli mentőállomáson tartalékba helyezünk, hogy amennyiben szükséges, azonnal tudjanak indulni” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.
A programokon résztvevők biztonságáért az operatív törzs felel, félóránként elemzik az időjárási helyzetet, és akár le is fújhatnak egyes programokat.
Forrás: Hír TV