Máris tevékeny az LMP-s Demeter
2017. szeptember 5., kedd 10:16, frissítve: kedd 12:06
A keleti nyitás szellemében újíthatták fel a taskenti magyar követséget, amelynek rendszerébe simán belekukkanthat a bérlő.
A tavaly februárban nyitott épület bérleti szerződését az LMP-s Demeter Márta szerezte meg közérdekűadat-igényléssel. A dokumentum szerint a külügyi tárca az ingatlant úgy alakíttatta át az üzbég tulajdonossal, hogy az megismerhette a teljes elektromos tervezés anyagát, a rejtjelező berendezések működtetésére szolgáló helyiségeket, a biztonságtechnikai rendszert.
„A magyar követségnek a teljes elektromos tervezési anyagát is megismerhették, a rejtjelező berendezésnek a működését, arra szolgáló helyiségeket, biztonságtechnikai rendszert, tehát egy nagyon súlyos ügyről beszélünk, ami ténylegesen kiszolgáltathatja az összes nagykövetségnek a biztonságát, hiszen itt ki kell emelni, hogy elég akár egyetlen követségnél hozzáférni Magyarország titkaihoz, és egyértelmű, hogy ez a teljes külképviseleti rendszerre is súlyos következményekkel járhat, ugyanúgy a minősített információkra, mint a kémelhárító, hírszerző tevékenységre” – mondta el Demeter.