2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Már az MTA elnöke sem bízik abban, hogy leállna a kormány

Hír TV

2018. július 8., vasárnap 18:40

Már az akadémia elnöke sem bízik abban, hogy a kormány eláll a kutatóhálózat finanszírozásának átalakításától. Lovász László az RTL Klubnak nyilatkozott úgy, hogy a költségvetési törvény július 20-ai megszavazását követően fogják újraértékelni a helyzetet. Palkovics László még pénteken nyilatkozta azt a Magyar Hírlapnak, hogy nem fogadják el az akadémia javaslatait. A kormány az akadémiának járó 28 milliárd forintot a jövőben az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül tervezi elosztani. A tervet az akadémikusok egy része a tudomány autonómiája elleni támadásnak tartja.

Lassan egy hónapja tart a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány közötti vita az MTA intézményhálózatának finanszírozásáról. A kormány a jövő évi költségvetés tervezetében ugyanis nem közvetlenül, hanem a Palkovics László akadémikus vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül juttatná el az akadémiának azt a mintegy 28 milliárd forintot, amiből a kutatások döntő többségét finanszírozzák.

„Alapvetően két kérdéskör van: az egyik a párhuzamosságok kérdése, a másik pedig az, hogy nem tudunk mindennel azonos módon foglalkozni, mert egyszerűen ezek a lehetőségeink. Tehát bizonyos területeken muszáj lesz fókuszálni. A vita az nagyjából erről szól, semmifajta akadémiai autonómia megsértéséről itt, azt gondolom, nem beszélünk” – mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Pedig az akadémikusok egy része éppen a tudományos élet autonómiáját látja veszélyben azzal, ha a jövőben a tudósok helyett a kormány határozhatja meg, hogy milyen területeket támogat.

Éppen ezért az MTA vezetése elküldte javaslatait a kormánynak. Azt kérték, hogy az akadémia finanszírozásának átalakítását a kormány elhalassza, illetve az intézményhálózatra szánt forrásokról továbbra is maguk dönthessenek.

Palkovics László azonban a kormánysajtóban üzent. A Magyar Hírlapnak adott pénteki interjújában azt mondta, hogy szerinte a kutatásra szánt pénzeket a jövőben egy helyen kell tervezni.

Már az akadémia elnöke sem bízik abban, hogy a kormány eláll a tervétől. Lovász László az RTL Klubnak úgy nyilatkozott, hogy a kutatók munkájának félreértelmezése az, amivel a lépést Palkovics László indokolja.

„A véleménykülönbséget talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy azt a kijelentést, hogy 'mindenki azt csinál az akadémiai kutatóintézetekben, amit akar', amit sajnálatosan Palkovics úr elmondott, az az alapkutatások lényegének a félreértése. Az alapkutatásoknál nem az van, hogy azt csinál, amit akar, hanem az van, hogy a kutatási célokat azt részben a tudomány belső logikája, részben hát a világszerte elért legfrissebb eredmények határozzák meg” – így Lovász László.

Az MTA pár hónappal ezelőtt élesen kritizálta az Orbán-kormány oktatási rendszerét, tavaly pedig kiálltak a CEU maradása mellett.

„Én remélem, hogy itt egy szervezési és egy kicsit tudományfilozófiai vitáról van szó és nem egy büntetésről” – fejezte ki reményét az MTA elnöke.

Palkovics László korábban többször is cáfolta, hogy politikai okok állnának a források újraelosztása mögött.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!