2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Már a dolgozók, és nem a munkáltatók diktálnak a munkaerőhiány miatt

Hír TV

2018. június 9., szombat 12:33, frissítve: szombat 13:10

A fiatalabb munkavállalók között azonban vannak, akik tapasztalataikhoz képest túlzott elvárásokkal vágnak bele az álláskeresésbe. Célpont című műsorunk talált olyan vendéglőst, aki arra panaszkodott: a kezdő szakácsok között egyre több olyannal találkozik, akik alap ételeket sem tudnak elkészíteni.

Az egyik budai vendéglőbe másfél éve keresnek embert, szakácsot, felszolgálót. A Célpontnak nyilatkozó Krisztián majd 25 éve főz a vendégeknek, azt mondja nemcsak az a baj, hogy kevesen jelentkeznek az állásra.

– A mai fiatal korosztály nem tudja elkészíteni a hagyományos ételeket, tehát ez kicsit olyan.
– Krumplipaprikás vagy húsleves?
– Vagy főzelék. Vagy egy szimpla pörkölt. Kicsit mintha át lettek volna ugorva a lépcsőfokok, ezért van az, hogy mindenki rögtön fain dining vonal felé akar orientálódni – fogalmazott Lipták Krisztián szakács.

A nyári vakáció miatt hamarosan felpörög a Balatoni szezon, de itt már inkább nyaralni akarnak, nem pedig dolgozni a magyarok.

– Nagyon nagyon nagy a munkaerő hiány, ilyen soha nem volt. 28 éve vagyok ebbe az üzletbe, saját tulajdonom, soha nem volt ilyen, hogy én szünnapot vegyek ki, bezárjak egy napra. De be kellett zárjak a héten, tegnap én például zárva voltam.
– Csak úgy tudott pihenni, hogy bezárt?
– Nemcsak én, mert én nem pihenek. Dehogy a dolgozókat pihentetni kell… – fogalmazott egy balatoni vendéglátós.

Az egyik legnagyobb állásportál vezetőjének elmondása szerint megfordult a korábbi trend, és akinek van munkája, már az is könnyen vált, ha jobb ajánlatot kap.

„A fiataloknak, vagy az Y generációsoknak a motivációi már mások. Például már nem annyira a pénz van az első helyen, sokkal inkább, hogy jól érezzék magukat a munkakörnyezetben, legyen egy jó hangulat és egyensúlyban lehessen az életük, hogy munka is legyen, de jól érezzék magunkat a világban” – emelte ki Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója.

A munkaerőpiacon most az alkalmazottak vannak tárgyalópozícióban, a szakszervezetek azonban arra figyelmeztetnek, hogy Magyarország az elmúlt években még a visegrádi országok versenyében is lemaradt.

„Muszáj a béremelés ütemét, az eddigi béremelés ütemét tartani. Erre azért van szükség, mert, hogyha megnézzük, a visegrádi országok között Magyarország már sereghajtó. Nem nagyon tudok elképzelni öt évvel ezelőtt egy olyan mondatot egy gazdasági miniszter szájából, hogy a magyar gazdaságpolitika célkitűzése az, hogy érjük utol Szlovákiát, ma viszont ez e helyzet” – hívta fel a figyelmet Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A nyári diákmunka programban idén először a vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek is részt vehetnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!