2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

LMP: Hihetetlen Áder szájából a kritika

2017. október 8., vasárnap 15:39, frissítve: vasárnap 16:18

Nem biztos, hogy az elmúlt hónapok tragikus szintjéről még lejjebb süllyedhet a magyar közbeszéd állapota – így reagált az LMP elnökségi tagja az államfő kijelentéseire.

Ungár Péter ugyanakkor azt mondta: hiteltelen egy olyan ember szájából kritikát hallgatni a magyar közbeszéd állapotáról, aki korábban nem emelte fel a szavát a gyűlöletkeltéssel és az önbíráskodással szemben.

„Az, hogy Magyarországnak egy olyan köztársasági elnöke van, aki az őcsényi eset után annyit nem tudott mondani, hogy a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, és az önbíráskodás egy jogállamban nem megengedett, ez nagyon szomorú, és igazolja az LMP-nek azt a döntését, hogy nem támogattuk Áder Jánost köztársasági elnöknek, hanem helyette részt vettünk Majtényi jelölésében” – emelte ki Ungár Péter.

Nem sokat javult a közbeszéd állapota – nyilatkozta a Hír TV-nek az államfő szombaton. Áder János még májusban beszélt arról a parlamentben, hogy drámai mértékben romlott a helyzet. A közállapotok romlása miatt most egy petíció is indult, amihez több közéleti személyiség is csatlakozott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!