Lebukott az olasz embercsempész
2015. augusztus 1., szombat 12:56, frissítve: szombat 13:06
A legnagyobb csoport Ásotthalomnál akart átjönni a zöldhatáron.
Zala megyében embercsempészet miatt egy olasz férfit állítottak elő a rendőrök, a sofőr hat pakisztáni férfit akart átcsempészni. A fuvarért utasonként 100 eurót ígértek neki a migránsok.
„2015. július 30-án a zalai rendőrök az M70-es autóút 30+800-as kilométerszelvényénél ellenőriztek egy személygépkocsit, amit egy 35 éves olasz férfi vezetett. Az intézkedés során kiderült, hogy a gépjárműben hat férfi utazik, róluk a helyszínen megállapítást nyert, hogy pakisztáni állampolgárok. Az olasz férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a fuvarért utasonként száz eurót ígértek neki. A 35 éves olasz férfi ellen a Zala megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást” – mondta Dormán Norbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Forrás: Hír TV