2024. 05. 24. Péntek Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Magyar retró 2. - A magyar vidék a Kádár-korszakban 11:00

Közelébe értünk, hogy megérintsük a sógorok hátát?

Hír TV

2017. november 23., csütörtök 18:06, frissítve: csütörtök 18:31

Az osztrák bérek már belátható közelségben vannak, egyebek közt erről beszélt a kancelláriaminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csúcstalálkozóján. Lázár János a minimálbér emelését hangsúlyozta, és úgy vélekedett, hamarosan már Magyarország elmaradottabb régióiban is munkaerőhiánnyal kell számolni.

Hiába alacsony jelenleg a munkanélküliség, másfél évtizeden belül a növekedésével kell számolni az automatizáció miatt – figyelmeztetett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csúcstalálkozóján a szervezet elnöke, Futó Péter.

„A technológiai fejlődés következménye a robotizáció, ennek révén előbb-utóbb az emberi munkának jelentős része helyettesíthető lesz. Az Oxfordi Egyetemnek egy tanulmánya szerint tizenöt éven belül a munkahelyek negyvenöt százaléka robotokkal helyettesíthető lesz” – emelte ki az MGYOSZ-elnök.

A Miniszterelnökség vezetője szerint ezzel a kabinet is tisztában van.

„A kormány érzi és osztja azokat a fölvetéseket, amelyek azt mondják, hogy a magyar ipar, a magyar gazdaság jövőjét két dolog: a digitalizáció és az automatizáció érdemben fogja befolyásolni a következő tíz évben. Elkerülhetetlen robbanás előtt állunk, ami a magyar iparra érdemi hatást fog gyakorolni, például fölveti az egész autóipar kérdését Németországban és a kontinensen is. Egy országnak, amely autóipari beszállításra rendezkedett be, és az exportja döntő részét ez adja, érdemes, ha figyeli azokat a folyamatokat, amelyek az automatizáció és a digitalizáció területén, ezeken a fronton zajlanak” – fogalmazott Lázár János.

A kancelláriaminiszter egyébként úgy gondolja, hogy a kormány az elmúlt években megteremtette Magyarországon a munkaalapú társadalmat, és van, amiben megközelítette az osztrák szomszédot. „Közelébe értünk annak, hogy az osztrákok hátát megérintsük, ha arra gondolok, hogy Magyarországon 2018-ban 138 ezer forint lesz a minimálbér, ami ugye nem sokkal több, mint 400 euró, ha arra gondolok, hogy 73 ezer forintról indultunk 2010-ben, amikor közösen elkezdtük a munkánkat a munkaadókkal” – jelentette ki.

Lázár János egyébként arra számít, hogy rövid időn belül már nemcsak a fejlettebb régiókban, de a déli, illetve a keleti határ mentén is munkaerőhiánnyal kell számolnia a versenyszférának.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!