2019. március 26.,
kedd, Emánuel napja

Lakat kerül az iskolára, ingázásra kényszerülnek a diákok

Hír TV

2018. május 5., szombat 12:08, frissítve: szombat 13:09

Falusi kis iskolára tesz lakatot a katolikus egyház Nógrád megyében. A 800 lelkes Mátramindszenten szeptemberben már nem tartanak tanévnyitót. A gyerekeknek és a szülőknek nincs más választásuk mint az ingázás.

„Ott van a legtöbb barátom nagyon jók, a tanárokat is nagyon szeretem, hát sajnálom, hogy befog ez az iskola zárni. Nagyon szeretek oda járni” – a mátramindszenti katolikus iskoláért aggódik a negyedikes Gulyás Csaba. Az egyház az alacsony létszám miatt szeptembertől bezárja az iskolát. A Gulyás-család ezért a két gyereket már most beíratta az egyik salgótarjáni általánosba.

– Gyerekeknek mennyivel kell majd hamarabb kelni?
– Nekünk ez bonyolultabb mivel ő úszik, és ugye ő reggel fél hattól úszik Salgótarjánban fél nyolcig. 5 órakor és az Eszti miatt félek, mert az Esztit mindig megoldottuk. Vagy az édesapja vagy édesanyám, tehát megoldottuk, neki nem kellett korábban kelni. Igen szeptembertől neki is – mondta Gulyás Csabáné.

A szülők azt mondták, nekik nem ezt ígérték. „Nagyon sok reményt adtak nekünk az elején, hogy a mi gyerekeink itt kijárhatják a nyolc osztályt és bízzunk benne, hogy az unokáink is ide fognak járni” – mondta Zámbó Ferencné.

Sokaknak problémát okozna, hogy a szomszédos településekre vigyék a gyereküket nap mint nap. „A szülők felháborodtak és jogosan, hogy nem tudják, hogy oldják meg a közlekedést és az iskolába bejárást. Hivatalos információk alapján nem tudják fogadni a tanintézményben, szóltak a szülőknek, hogy oda vigyék a gyerekeket ahová tudják, környező településekre” – mondta Zámbó Ferenc, Nógrád megyei elnök.

Szomora Viki három műszakban dolgozik a ház körüli teendők mellett, de lehet, hogy ősztől felcsap házitanítónak. Az asszony azt fontolgatja: ha nem lesz hol, otthon tanul majd a három gyerek, magántanulóként.

– Ha más kiutam nincs, akkor muszáj leszek magántanulóként itthon foglalkozni velük.
– Lesz arra ideje?
– Hát, muszáj lesz.
– És gondolja, hogy tud olyan tartalmas oktatást biztosítani nekik, hogy majd a jövőjük...
– Nem nagyon, ettől félek hogy nem nagyon, mert azért nincsen olyan tapasztalatom a mai tudásokhoz, nem tudjuk még pontosan – mesélte a fiatal anyuka.

A mátramindszenti iskola fenntartója, a katolikus iskolák főhatósága a Célpontnak azt ígérte, hogy a bátonyterenyei, II. János Pál pápa katolikus iskolában helyet biztosítanak minden olyan gyereknek, aki továbbra is katolikus oktatásban szeretne részesülni.