2020. szeptember 27.,
vasárnap, Adalbert napja

Követendő példának szánta visszalépését az Együtt

Követendő példának szánta visszalépését az Együtt

Hír TV

2018. január 22., hétfő 20:21, frissítve: szerda 19:13

Viszonzást vár a többi baloldali párttól az Együtt, miután egyoldalúan úgy döntött, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos körzetében sem indít saját jelöltet egyéniben. Veszprémben közben az LMP-s jelölt lépett vissza a szocialista Mesterházy Attila javára. A DK azt hangoztatja, hogy ők is koordinált jelöltállításban érdekeltek, egyoldalú visszaléptetést azonban egyelőre nem jelentett be.

Budakeszi–Budaörsön Szél Bernadett, Szekszárdon Hadházy Ákos javára lép vissza az Együtt – jelentette be a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelölt.

„Én mondjuk nem lépnék koalícióra a Jobbikkal, ugyanakkor annak, hogy a baloldali, zöld és liberális pártok valami együttműködést felmutassanak, kulcsfeltétele, hogy egyéni választókerületekben – ahogy az Együtt teszi – mások is hozzanak korlátozó kompromisszumokat, léptessenek vissza jelölteket, és akkor nem lesz többsége a Fidesz-kormánynak” – fogalmazott Szigetvári.

Az Együtt elnöke viszonzást vár a többi baloldali párttól. „Szél Bernadett és Hadházy Ákos javára visszalép az Együtt akár egyoldalúan is. Bízunk benne, hogy ez máshol is meg fog történni a kölcsönösség jegyében. Mellár Tamást is támogatjuk, aki független jelölt. Kész Zoltánnal éppen ma beszéltem, hogy megerősítsem a támogatásunkról” – mondta Juhász Péter.

„Nagyon köszönjünk az Együttnek, Budaörsön és Szekszárdon mindent meg fogunk tenni, hogy győzelemre vigyük a kormányváltást” – reagált az LMP nevében Ungár Péter, a párt elnökségi tagja.

Míg az Együtt az LMP-s, addig az LMP egyéni jelöltje Veszprémben az MSZP-s Mesterházy Attila javára lép vissza. Gerstmár Ferenc döntését levélben közölte párttársaival.

A Demokratikus Koalíció Tóth Zoltán választási szakértőt indítja Szél Bernadett körzetében, de kész együttműködni az LMP-vel.

„Annak érdekében, hogy a demokratikus ellenzék együttműködésében, amelyben eddig benne van az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Szolidaritás, valamilyen szinten bekerüljön az LMP is, akár koordinációval, akár kölcsönös visszaléptetésekkel. Mi ezt jónak tartjuk, mert segíti a kormányválást. Előfordulhat, hogy ez Budakeszin is megtörténik” – nyilatkozta Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt ügyvezető alelnöke.

Az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje bölcs döntésnek tartja az Együtt két jelöltjének visszalépését, az LMP kompromisszumkészségét azonban hiányolja. „Amit az Együtt tett az LMP-nek, szerintem helyes, de az LMP eléggé elzárkózó egyelőre még ezeknél a felvetéseknél. Csak egy konkrét példát hadd mondjak: Mellár Tamás nem is MSZP–Párbeszéd-színekben, hanem függetlenként indul Pécsett, és úgy gondolom, hogy kevés oka van bárkinek, hogy Mellár Tamással szemben elinduljon. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy az LMP erre készül. Ez csak egy apró jel, nem feltétlenül szeretném ezt habosítani” – mondta Karácsony Gergely.

Az ellenzéki pártoknak február 17-éig, a hivatalos kampány kezdetéig van lehetőségük a megállapodásra a választási együttműködésről.