2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Kövér provokációnak szánta sokat bírált kijelentését

2015. december 16., szerda 12:13, frissítve: szerda 16:08

Provokációnak szánta Kövér László a nők gyermekvállalásával kapcsolatos hétvégi kijelentését. A házelnök szerint fontos, hogy közbeszéd részévé váljon a népességfogyás és a gyermekvállalás.

A világpolitika hatalmi átrendeződésének lehetséges következményeiről értekezett Kövér László, amikor a sokat bírált kijelentés elhangzott tőle a Fidesz hétvégi kongresszusán. A házelnök arról beszélt: a kormánypárt politikusai tudják, hogy Magyarország önállósága és nemzetállami volta miként őrizhető meg.

„Azt szeretnénk, ha a fiaink nemcsak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek a Ha férfi vagy, légy férfi című versét vagy azt a József Attila-i gondolatot, amely így szól: Légy, ami lennél: férfi. / A fű kinő utánad. És szeretnénk, hogyha a lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk” – fogalmazott Kövér László.

A kongresszuson felszólalt a családügyi államtitkár, Novák Katalin, aki maga is háromgyermekes anya. Szavaiból kiderült, hogy másként gondolkodik a női teljesítményről, mint Kövér László. „Magyarország teljesítményéhez, megítéléséhez sokat tettek hozzá tehetséges női sportolóink, kutatóink, művészeink, diplomatáink. Nélkülük szegényebbek lennének” – mondta a családügyi államtitkár.

Kövér László az InfoRádióban hosszasan magyarázta, hogy mire is utalt a kongresszusi beszédben. Mint mondta, ha a gyermekszám tovább csökken, 2050-ben legfeljebb 9 millióan lakják majd Magyarországot. „Most már látható, hogy miközben az emberiség lélekszáma nő, tehát bizonyos értelemben túlnépesedés van, csak Európában van népességfogyás, és ez előbb-utóbb azzal fog járni, hogy ide beözönlenek azok, akik itt életteret látnak maguk előtt. A saját valahai otthonukban már nem akarnak vagy nem tudnak élni, vagy jobban akarnak élni, és egyszerűen el fogják foglalni azt a területet, azt a hazát, le fogják tarolni azt a civilizációt, ami itt több ezer éven keresztül, többek között a mi ezeréves küzdelmünk árán is fölépült” – nyilatkozta a házelnök.

A Facebookon közben olyan csoport alakult, amely arra biztatja a nőket, hogy tömegével küldjenek negatív terhességi teszteket a házelnök parlamenti irodájának címére.

Nem szerencsés, de egyetért

A háromgyermekes Dúró Dóra a fideszes politikus véleményét ugyan nem tartja szerencsésnek, de annak tartalmával egyetért. A Jobbik országgyűlési képviselője a Reggeli járat stúdiójában azt mondta: egy nőnek ki kell tudnia teljesednie az anyaságban. „A tartalma az nem volt az, még egyszer mondom, tehát az, hogy egy nőnek az anyaság az egy kiteljesedési lehetőség, az maximálisan így van, sőt én a legfontosabb, legszebb hivatásnak tartom egy nőnek, ugyanakkor a 21. században el kell fogadnia minden férfinak is, hogy a gyermekvállalás nem zárhatja ki azt, hogy egy nőnek ne lehetnének egyébként szakmai ambíciói a saját életének területén, saját szakterületén” – fogalmazott Dúró Dóra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!