Kovács László elmondta, milyen pártelnök kell
2016. május 9., hétfő 20:35
Az ellenzéki pártokkal való összefogásra szólította fel az MSZP következő elnökét Kovács László.
A párt korábbi uniós biztosa a Hír TV kérdésére azt mondta, csak olyan vezetőt szabad támogatni, aki képes integrálni az ellenzéki pártokat a Fidesz ellen.
Ehhez nem elég a szocialista párt, ehhez nagyon széles összefogás kell. Aki azt hiszi ma, hogy az MSZP egyedül is tud nyerni, az nincs tisztában a számokkal. Bár úgy lenne, de én úgy látom, hogy nem, és olyan elnök kell, aki ezt a széles összefogást hajlandó és képes megteremteni” – fejtette ki.
A volt pártelnök azt nem árulta el, hogy melyik elnökjelöltet támogatja majd a következő tisztújításon.