Kivizsgálná Botka vagyonát a Fidesz
2017. május 18., csütörtök 17:06, frissítve: csütörtök 17:49
A kormánypárti politikusok azért indították az eljárást, hogy megismerjék az MSZP miniszterelnök-jelöltje és családja anyagi helyzetét. A polgármesterrel egy háztartásban élőknek is le kell adniuk vagyonnyilatkozatot, így feleségének is. Ezeknek az iratoknak megismerésére azonban csak a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás után kerülhet sor. A kormánypárti médiumok korábban többször is foglalkoztak a politikus és családja anyagi helyzetével, arról is írtak, hogy Botka feleségének huszonötmillió forintos luxusterepjárója van.
„Miből futja Botka Lászlónak többmilliós utazásokra úgy, hogy tudjuk, hogy a felesége egy több mint huszonötmillió forintos Jeepet használ? Ezek után kiderült az, hogy több több millió forintot érő órája is van Botka Lászlónak. Ezt sem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában. Aztán két héttel ez előtt az derült ki, hogy egy kis halastavat meg egy kis hozzátartozó telekrészt hagyott ki a vagyonnyilatkozatából. Ezért mi fölettük azt a kérdést, hogy vannak-e még olyan, több millió forintos csecsebecsék, apróságok, amelyek számára olyan kis tételek, hogy kihagyta a vagyonnyilatkozatából” – mondta a KDNP-s Hollik István. Hozzátette: Botka László nemhogy ezekre a kérdésekre nem válaszol, hanem menekül a sajtó elől, és bizonyos sajtótermékek esetében bojkottot hirdet.