Kiűznék Sztálin szellemét Budapestről
2015. augusztus 27., csütörtök 18:39, frissítve: csütörtök 18:39
Napokon belül megkezdődik az új budapesti trolibuszok tesztüzeme. A városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes időszerűnek tartaná a járatok számozásának felülvizsgálatát, hiszen Sztálinra még mindig troli emlékeztet a magyar fővárosban.
Április végén az összes új szegedi trolit leállították garanciális felülvizsgálatra hivatkozva. A 13 járművet 2013-ban és 2014-ben állították forgalomba, a karorrszériát az Ikarus gyártotta, az elektronikát pedig a Skoda szállította a trolikba, amelyek önjáró üzemmódra is képesek.
A főváros útjait közel háromszor annyi új önjáró troli rója a közeljövőben, mint Szegedét. A karosszéria a lengyel Solarisé, az elektronika viszont a Skodáé. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját nem aggasztja a szegedi példa.
„Mindig van hibalista, mindig van javítani való. Ezeket jegyzőkönyvbe foglalva, külön póthatáridőt megjelölve kell a szállítónak teljesítenie. Jelenleg nem látunk olyan kockázatot, amely a biztonságos üzemeltetést, futást veszélyeztetné” – fogalmazott Dabóczi Kálmán.
A vezérigazgatót inkább az foglalkoztatja, hogy 25 évvel a rendszerváltozás után még mindig van 70-es számozású troli. A járat a kommunista diktatúra idején indult el az egykori szovjet diktátor, Sztálin 70. születésnapja tiszteletére.
„Vajon meddig kell még ezzel a vonalszámozással emlékművet állítanunk egy ilyen történelmi személyiség előtt” – tette fel a kérdést Dabóczi Kálmán.
A trolik számozását időszerű lenne felülvizsgálni – mondja az illetékes főpolgármester-helyettes is. „Ha tömegközlekedési viszonylatban beszélünk, akkor nagyon fontos az, hogy a környezetkímélés mellett az utasbiztonságról és az utaskényelemről is beszéljünk, és ebben a versenyben, ebben a tematikában ezek az új trolibuszok igenis megállják a helyüket” – tette hozzá Szeneczey Balázs.
Az új járművek 2000 kilométeres tesztüzeme a 74-es troli vonalán kezdődik, 500 kilométert hibamentesen kell megtenniük. A főváros a jövőben a mostani 36 új troli mellé további 72-t venne.