Kiderültek Botka tervei
2017. március 23., csütörtök 07:05, frissítve: csütörtök 08:58
Botka László többkulcsos adórendszert ígér, amelyben 300 milliárddal több adót fizettetne azokkal, akiknek százmilliós vagyonuk van.
Botka László Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára célozva azt mondta: ennél jobb és hatásosabb érvet nem is tudott volna mondani a szocialisták programja mellett. A DK elnöke nemrég saját, évi 460 milliós adóját hasonlította össze a szocialista politikus jövedelmével.
„Valaki azt mondta, mit ugrál ez a Botka, ő csak a tavalyi évben több adót fizetett, mint én egész életemben keresni fogok. Erre egy dolgot tudok mondani: köszönjük Feri, ennél jobb és hatásosabb érvet nem is tudtál volna mondani a programunk mellett. Ez mutatja azt, hogy 2018-ban egy olyan valódi, igazságos és leginkább baloldali szocialista programmal készülünk, ami tanult a hibákból” – mondta Botka László.