„Kétszer is félrevezették a miniszterelnököt”
2015. december 14., hétfő 20:12, frissítve: hétfő 21:02
Fekete György azt mondta: a felsőoktatási államtitkár félrevezette a kormányt, amikor a belsőépítészetet törölte az önálló szakok közül, de neki sikerült meggyőznie a miniszterelnököt a szak létjogosultságáról.
„Fél évet töltöttem hadban az illetékes minisztérium államtitkárával, Palkovics úrral, akinek a végén levélben kellett megírni, hogy kétszer csapta be a kormányt, vezette félre a miniszterelnök urat: május 14-én és július 30-án. Két kormányülésen úgy terjesztette be a belsőépítészeti szakma törlését, hogy nem konzultált az akadémiával, holott az akadémiával kötelessége az Emminek tárgyalni” – mondta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.
A legjobb belsőépítésznek járó díjat idén Somogyi Pál kapta a székesfehérvári Szent Gellért Hotel belső tereinek kialakításáért.