2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Két újabb választókerületben lép vissza az Együtt a DK javára

Hír TV

2018. február 3., szombat 16:49, frissítve: szombat 17:55

Az esztergomi és a székesfehérvári választókerületben is visszalép az Együtt a Demokratikus Koalíció javára – jelentette be Juhász Péter. A pártelnök elmondta, azért döntöttek így, mert csak akkor lehet legyőzni a Fideszt, ha minden körzetben a csak legesélyesebb ellenzéki jelölt áll ki ellenük.

„Esztergomban Vadai Ágnes, Székesfehérváron pedig a DK vonalán szintén Ráczné Földi Judit: aki olyan munkát tett le, hogy azt gondoljuk, hogy méltányolandó mindenképp, és ezért az Együtt nem indít jelöltet velük szemben. Így ma elmondható, hogy az Együtt gyakorlatilag minden párt felé tett már gesztust. Mi hasonlókat várnánk, hiszen tudjuk azt, hogy számos olyan hely van, ahol az Együtt politikusa az, aki megtestesíti a helyi ellenzéket” – emelte ki az Együtt elnöke.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!