2024. 02. 20. Kedd Aladár, Álmos napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar 00:05

Később évülnének el a korrupciós bűncselekmények

2017. május 2., kedd 22:27, frissítve: kedd 22:59

Képviselőként támogatja a korrupciós bűncselekmények elévülésének legalább tizenkét évre emeléséről szóló népszavazási kezdeményezést – közölte a Hír TV Egyenesen című műsorában Mesterházy Attila.

Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy a szocialisták részt vesznek-e az aláírásgyűjtésben, a párt elnöksége erről a jövő héten dönt.

„Miattam akár örök életben is lehetne érvényben tartani, magyarul ne évüljön el egy ilyen bűncselekmény. Szerintem egy politikus kevés nagyobb bűnt tud elkövetni, mint hogy közpénzekkel nem felelősen bánik, ilyen értelemben számomra a legszigorúbb büntetés is maximálisan elfogadható. Bőven van mit kompenzálni  a Fidesz korrupciós politikáján, ezért minden olyan intézkedés, ami ebbe az irányba hat, az egész biztosan hasznos és jó” – mondta az MSZP-s politikus.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!