Karácsony baloldali győzelmet vár
2017. április 22., szombat 10:32, frissítve: szombat 11:15
Összesen hat jelölt indul: Somodi Zoltán József a kormánypártok támogatásával, Csordás Balázs Gyula az LMP színeiben, Drevenka Mónika a Civil Zugló Egyesület embereként, Bitskey Bence a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az Összefogás Zuglóért közös jelöltjeként, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Tóth Imrét indítja, a Munkáspárt színeiben pedig Szentpáli Kolos száll ringbe.
„Zugló most is baloldali képviselő által van képviselve az Országgyűlésben, a papírforma az lenne, ha most is baloldali jelölt győzne. Elég kemény kampány volt, de Zuglóban a polgároknak hozzá kellett szokni ahhoz, hogy kemény kampányok vannak. Ez a mostani sem volt a legköltőibb kampány. Majd a választók kifejezik, hogy ebben a kemény kampányban ki mellé állnak” – fejtette ki Karácsony Gergely, Zugló polgármestere.