2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Karácsony: A teljes társadalom áldozata a kormánynak

Hír TV

2018. február 19., hétfő 17:11, frissítve: hétfő 19:41

Tizenegy évvel ezelőtt Orbán Viktor vádolta meg az akkori szocialista kormányt azzal, hogy maffia-módszerekkel lopják ki a közpénzt. Hétfőn pedig az ellenzéki pártok vádolták meg ugyanezzel a kormányt, miután kiderült: csaknem egymilliárd forintot osztott szét a miniszterelnökség azok között a települések között, amelyek nem tudták előteremteni a közvilágítás-fejlesztésükhöz az önrészt. A szocialisták az évszázad bűncselekményéről beszélnek, a Párbeszéd pedig egy antikorrupciós ügyészség felállítását szorgalmazza.

Apósát hallgatta Tiborcz István Orbán Viktor évértékelőjén - a pillanatot a 168 Óra örökítette meg. A miniszterelnök pedig kilencszer használta a család kifejezést beszédében. Közel annyiszor, mint ahányszor a haza szót. Orbán Viktor valamennyiszer általánosságban beszélt a család összetartó erejéről.

Önök mindannyian jól ismernek engem, tudhatják, hogy az egyszerű dolgokban hiszek, a munkában, a családban és a hazában – mondta Orbán Viktor.

A család visszaköszönt az MSZP frakcióvezetőjének hétfői parlamenti felszólalásában is. Itt már nem általánosságban, Tóth Bertalan egyetlen családot említett meg – a miniszterelnökét.

Egy szervezett bűnözői csoport európai uniós pénzeket nyúlt le különböző települések közvilágítási korszerűsítése során.  Még egyszer mondom: szervezett bűnözői csoport, és ebben a miniszterelnök családja érintett, hiszen – bár a közmédia nem nagyon szereti leírni a nevét – Tiborcz István érintett ebben az ügyben – mondta Tóth Bertalan.

Tíz éve még Orbán Viktor is hasonlóan fogalmazott, akkor ő volt ellenzékben, Tóth Bertalan pártja pedig kormányon.

Már nemcsak azoknak a forrásoknak az eltulajdonítását, törvénytelen eltulajdonítását szervezik meg központilag, hanem most már azokat a pénzeket is, amelyeket egyébként nem a magyarok állítottak elő, hanem az EU-ból küldenek, nem a kormánynak, hanem önöknek, Magyarország polgárainak. Azokat a forrásokat is maffiamódszerekkel tüntetik el, amiket azért küldenek nekünk, hogy Magyarország a történelem sorscsapásai után erőforráshoz juthasson, s azokat egy történelmi léptékű fölzárkózás reményében, a magyar emberek életszínvonalának javítása érdekében használhassuk fel – hangoztatta korábban Orbán. 

A 24.hu arról írt, hogy közel egymilliárd forintot költöttek a magyar adófizetők pénzéből 14 gyanús közvilágítási projekt finanszírozására, de erről az Elios-botrány kitörése után sem tájékoztatták a nyilvánosságot. A portál úgy tudja, a Miniszterelnökség több, 2013 környékén hirtelen megvilágosodott önkormányzat önrészét is kifizette a központi költségvetés terhére, így a településeknek semmibe sem került a túlárazott lámpacsere. Kalocsán például az önrészre hitelt akart felvenni a város önkormányzata, ám ezt a terhet végül átvállalta a kancellária, már akkor, amikor az Elios még neki sem látott a munkának.

Kalocsa város önkormányzata viszont hitelt vett fel arra vonatkozóan, hogy ki tudja fizetni ezt a 85 milliós önrészt. Ezt – miután a Miniszterelnökségtől megjött a határozat, hogy átvállalja Kalocsa önkormányzatától – visszamondták. A pénzt az adófizetőktől vették el, Kalocsa város lakóitól és a környék lakóitól. Ezt semmiképpen sem városunknak kellene fizetnie - mondta el Angeli Gabriella, kalocsai önkormányzati képviselő.

A Demokratikus Koalíció alelnöke maffiamódszerekről beszélt.

Gyakorlatilag mindenki érdekelté vált abban, hogy ezt a bűnszövetséget fenntartsák, és ilyen módon ezt a projektet lebonyolítsák. Ez a közvilágítás-fejlesztési program, amit itt lebonyolítottak, az évszázad bűntette – véli Varju László.

A teljes magyar társadalom áldozatául esett a kormány bűnszervezetének – állítja az MSZP–Párbeszéd miniszterelnökjelöltje. Karácsony Gergely antikorrupciós ügyészséget felállítását szorgalmazza.

Annyit tudnék mondani: ha Magyarországon működne az az intézmény – ahogyan Romániában is működik antikorrupciós ügyészség –, akkor ezek az emberek már most előzetesben lennének – nyilatkozta Karácsony.

Az Orbán Viktor által, a lakiteleki találkozón említett korrupciós ügy főszereplőjét később a bíróság letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!